A Nasdaq Composite nem úszta meg ennyivel, a 31,8 pontos alámerülés 1,9 százalékot jelentett, így a technológiai index 1613 ponton zárt. Az S&P-500 11,1 ponttal (1 százalék) 1073,4 pontra ereszkedett. Az amerikai munkanélküliségi ráta a márciusi 5,7-ről 6 százalékra emelkedett, ami 1994 augusztusa óta a legmagasabb érték, a szolgáltatószektor üzleti aktivitása pedig csökkent. A techszektor befektetőinek idegállapotáról a Sapient Corp. gondoskodott: a technológiai tanácsadó cég első negyedévi vesztesége nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és jelezte, hogy az állóeszköz-beruházások miatti aggodalmak a folyó negyedévben is megviselik árbevételét. A részvény 39 százalékkal lett olcsóbb. A technikai ellenállás az S&P esetében 1085, a Dowé 10125, a Nasdaqé 1640, persze ezekhez a szintekhez még el is kell jutni.
