A Fed a tavaly júliusban prognosztizált 3-3,25 százalékról 2,5-3 százalékra, azaz lefelé módosította az Egyesült Államok bruttó hazai termékének (GDP) ez évi bővülésére adott prognózisát. A Kongresszusnak készített félévi jelentés szerint a monetáris politika irányítói arra számítanak, hogy az elmúlt évi enyhe visszaesés után idén a gazdaság bizonyosan növekszik, de az ütem valószínűleg nem lesz elegendő a kihasználatlan erőforrások mozgósításához, ami a korábban feltételezettnél mérsékeltebb növekedést valószínűsít. Az infláció nem jelent komoly kihívást – szögezi le a Fed. A jelentéssel egybehangzóan nyilatkozott a Fed elnöke. Alan Greenspan kongresszusi meghallgatásán hangsúlyozta, hogy a gazdaság már kifelé tart a recesszióból, ugyanakkor óvatosságra intett a fellendülés mértékét illetően. A gazdasági aktivitás erősödött, de a jelenlegi ciklusban számos olyan hatás érvényesül, amely valószínűleg mérsékli a feltételezett fellendülés sebességét – mondta hatalmas érdeklődéssel várt beszédében. Szerinte abból lehet következtetni a fordulatra, hogy a korábban hatalmasra duzzadt vállalati raktárkészletek leépítése gyakorlatilag befejeződött, így a vállalatok a következő hónapokban kénytelenek növelni termelésüket. Ugyancsak kedvező fejlemény, hogy a fogyasztói költekezés – amely meglepetésre a terrortámadás után is magas maradt – várhatóan továbbra is erős lesz. Az elemzők Greenspan hangvételéből arra következtettek, hogy a Fed még több hónapig tartózkodik a jelenleg 1,75 százalékos irányadó egynapos kamat emelésétől. A munkanélküliség várható emelkedése miatt pedig továbbra is érvényben marad a gazdasági kockázatokat hangsúlyozó monetáris politika, azaz a Fed a lehető legtovább a lehető legalacsonyabban kívánja tartani a kamatot. E feltételezés miatt az államkötvényhozamok minden lejáratra csökkenni kezdtek.
A tegnap nyilvánosságra hozott makroadatok mindazonáltal nemigen adtak eligazítást: a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya januárban 2,6 százalékkal, 179,1 milliárd dollárra nőtt, míg a Wall Street csak 1,5-1,6 százalékos bővülésre számított. Az új lakások forgalma viszont 14,8 százalékkal, nyolc év óta a legnagyobb mértékben esett vissza. Így különösen nagy érdeklődés előzi meg a ma második becslésben közzéteendő negyedik negyedévi GDP-adatot, amely az első hivatalos becslés szerint éves összehasonlításban 0,2 százalékos bővülést mutatott.
