BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Gyors növekedést vár Szlovákiában az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Szlovákiában a következő két évben erőteljesen gyorsul a gazdasági növekedés, miközben az infláció alacsony marad - közölte tegnap Ivan Miklos gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes.

2001. július 31. kedd, 23:59

Az IMF prognózisa szerint a bruttó hazai termék (GDP) jövőre 4,4, 2003-ban pedig 5,2 százalékkal bővül Szlovákiában - ismertette Miklos a pénzintézet éves országjelentésének fő megállapítását. Az előrejelzés az infláció csökkenésével is számol, a fogyasztói árak jövőre várhatóan 5,8 százalékkal emelkednek, majd 2003-ban 4,5 százalékra mérséklődik a drágulás. Az IMF a Reuters tudósítása szerint a jövő évi GDP-növekedést illetően derűlátóbb a szlovák jegybanknál és a pénzügyminisztériumnál, melyek 3,8, illetve 3,6 százalékos gyarapodással számolnak. Tavaly a GDP 2,2 százalékkal nőtt, az idei első negyedévben viszont már 3 százalékos volt a ráta. Az ez évi infláció a jegybank szerint a 6,7 és 8,2 százalék közti sávban lesz, s 2003-ig a pénzromlás üteme 4-6 százalékra lassul.
Miklos szerint az IMF úgy látja, hogy a Dzurinda-kormány által 1998-ban beindított reformok eredményei kezdenek beérni, de arra figyelmeztet, hogy az átalakítás folytatása nélkül nem érhető el a gyors gazdasági növekedés. További reformokra mindenekelőtt az adórendszer, az egészségügyi ellátás, a nyugdíjbiztosítás és az igazságszolgáltatás területén van szükség. Az IMF-jelentés a múlt héten készült el, a teljes szöveget a napokban hozzák nyilvánosságra.
Egyéb témákról szólva Miklos úgy vélekedett, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya idén a GDP 6-6,5 százalékára fog rúgni. Az első öt hónapban 28,1 milliárd korona deficit halmozódott fel (1 dollár = 43,25 szlovák korona), s a jegybank az év egészére 54,8 milliárd koronás, a GDP 5,7 százalékának megfelelő passzívumot prognosztizál (NAPI Gazdaság, 2001. július 31., 2. oldal). Miklos szerint a hiány mértéke nem ad okot aggodalomra, mivel a tőkebeáramlás fedezi a mínuszt. Elemzők attól tartanak, hogy a deficit akár a GDP 6,9 százalékát is elérheti, bár hangsúlyozzák, hogy a hiányt főleg a technológiai beruházási javak importjának növekedése okozza.
(NAPI)

Sidó Zoltán
Sidó Zoltán
Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet