Franciaországban decemberben 0,8 százalékkal csökkentek a termelői árak, főként az energiahordozók árának mérséklődése következtében; másfél év óta most először volt visszaesés. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 0,2 százalékos csökkenésre számítottak. Év/év alapon 4,7 százalékos volt a növekedés. Miután az energiaárak nélkül is csak 0,1, illetve 2,6 százalékkal emelkedtek a termelői árak, az adatok arra mutatnak, hogy a dinamikus gazdasági növekedés ellenére továbbra sem nő számottevően az inflációs nyomás Franciaországban.
Olaszországban decemberben 0,1 százalékkal mérséklődött a termelői árindex (PPI), éves összehasonlításban pedig 6,2 százalékkal nőtt, ami a legkisebb emelkedés volt május óta. Tavaly éves átlagban 6 százalékkal nőttek a termelői árak, ez volt a leggyorsabb tempó 1995 óta. A decemberi adat elemzők szerint már az energiaárak esését tükrözi. Spanyolországban ugyanakkor 0,2 százalékkal mérséklődtek a termelői árak, a legnagyobb, 3,9 százalékos havi esést az energiahordozók terén regisztrálták. Az éves áremelkedés 5 százalék volt, az energiahordozók terén azonban a decemberi visszaesés ellenére is 16,9 százalék. Hollandiában az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal ment lejjebb a PPI; ekkora visszaesésre húsz éve nem volt példa, az elemzők mindössze 0,6 százalékra számítottak. Év/év alapon 8,4 százalékos volt az emelkedés a novemberi 12,1 százalék után.
A Reuters által megkérdezett elemzők szerint a következő néhány hónapban folytatódik a termelői árak lemorzsolódása, de az ütem némileg lassul. Az ECB ez idő alatt lejjebb viszi az irányadó kamatokat, de várhatóan csak a második negyedévben, minthogy a döntéshozók nem tartanak a növekedés erős lefékeződésétől, és az infláció továbbra is magasabb a bank által felső határként megszabott 2 százaléknál.
(NAPI)
