A londoni kormány a brit versenyhatóság állásfoglalása alapján megvétózza a tavaly júniusban kötött megállapodást, amelynek értelmében a belga Interbrew 2,3 milliárd fontért (3,46 milliárd dollár) megvette a brit Bass-csoport söripari érdekeltségeit - jelentette be tegnap váratlanul Stephen Byers brit ipari és kereskedelmi miniszter. Az akvizíció a versenyhivatal szerint akadályozná a piaci versenyt és a sörárak emelkedését idézné elő; a brit piac 32 százaléka az Interbrew ellenőrzése alá kerülne, amely a brit Scottish & Newcastle-lal lényegében duopóliumot alkotna a piacon. Az Interbrew ezt megelőzően megvásárolta a brit Whitbread Plc söripari érdekeltségeit is, így a vezető tíz brit sörmárka közül négyet megszerzett, köztük a Carlingot és a Stella Artois-t. A belga csoportnak a döntés értelmében a brit kormány által is jóváhagyott vevőnek kell eladnia a korábbi Bass-érdekeltségeket. A bejelentés nyomán 16 százalékot gyengültek az Interbrew részvényei a londoni tőzsdén, ahol tavaly december óta forognak.
A brit kormány szerint az Interbrew könnyedén talál majd vevőt, és a Reuters által idézett elemzők is úgy vélik, hogy a dán Carlsberg, illetve az egyesült államokbeli Hicks Muse Tate & Furst - amelyek tavaly júniusban alulmaradtak a belga céggel szemben - újból ajánlatot tesznek. A Magyarországon a Borsodi Sörgyár tulajdonosaként jelen levő Interbrew-nak a Bass csehországi, illetve kínai sörgyárait is el kell majd adnia.
(NAPI)
