Októberben 6,2 milliárd koronára nőtt a külkereskedelmi hiány a szeptemberi 1,39 milliárd után (1 dollár= 50,23 korona). A vártnál lényegesen nagyobb deficitet - amely egyben az idei legmagasabb érték - főként az audiovizuális készülékek és az üzemanyag importjának bővülése okozta. Az export értéke 37,4, az importé 47,7 százalékkal volt több, mint 1999 októberében. Az ugyancsak tegnap közzétett adatok szerint a termelői árak októberben 1,0 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz és 8,8 százalékkal tavaly októberhez képest. A legnagyobb mértékű havi emelkedést az olajszektorban regisztrálták, ahol 2,5 százalékkal emelkedtek az árak. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint az adatok alapján nem kell az infláció felgyorsulására számítani, ebből a szempontból a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a gázművek decembertől 30 százalékkal emeli árait a nagyfogyasztók számára.
