Az olimpiára való felkészüléssel indokolta a Syma központ kisajátítási eljárásának megindítását a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2014 októberében. A kisajátítási eljárás időközben adásvételi szerződést előkészítő tárgyalássá alakult - írja a Népszabadság. Az egyeztetések során mindkét fél nemzetközi értékbecslőt és ingatlanszakértőt fogadott a felépítmények értékének, illetve a 2005-ben harminc évre kötött bérleti szerződés egyoldalú felbontásából származó károknak a felmérésére.
A Syma+SD Kft. havi bérleti díjat fizetett a Budapesti Olimpiai Központnak, amely egyebek mellett a Puskás stadiont is birtokolja. A megállapodás alapján a Syma üzemeltetője előnyben részesítette a sportrendezvényeket, legutóbb a szinkronkorcsolya-világbajnokságnak adott otthont a központ - mondta a lapnak Tóth Gábor, a Syma+SD Kft. ügyvezetője.
A két tulajdonos nem egyformán ítéli meg az ügyletet. A cég 51 százalékát birtokló svájci Syma Holding AG csupán az ár-érték arányra figyelt, míg a fennmaradó rész magyar tulajdonosa kevésbé elégedett. Ennek oka az ügyvezető szerint az lehet, hogy Szántó András saját vállalkozásaként bizonyos érzelmi töltettel kezeli az ügyet.
Tóth szerint a kialkudott feltételek korrektnek mondhatók, a vételárat azonban nem árulta el. Azt viszont igen, hogy az ár a szerződésből még fennmaradó húsz évre szóló hozamszámításokat is tartalmazza középértéken.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz