A garázsok iránti kereslet érthető, 2014 óta ugyanis jelentősen nőtt a budapesti személyautók száma, a drágulás pedig a viszonylag szűk kínálattal magyarázható. Nem csak az eladó, hanem a bérelhető garázsok ára is emelkedett - állapította meg Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A portál elemzése szerint 2018 végén a hivatalos adatok szerint 660 ezer autó volt a fővárosban, ez éves összevetésben 4,1 százalékos, 2014-hez viszonyítva pedig 13 százalékos bővülés. A nagyobb autópark miatt egyre nagyobb az igény a garázsokra: az ingatlan.com statisztikái szerint az egy garázshirdetésre jutó érdeklődések alapján mért kereslet 2019-ben négyéves csúcsra nőtt és duplája volt a tavalyinak.
Kapcsolódó
Afokozott kereslet megmutatkozik az árakban: áprilisban egy budapesti garázst átlagosan 4,1 millió forintért hirdettek az eladók, ez a tavaly januári szinthez képest 36 százalékos drágulást jelent, a négy évvel korábbi 1,9 millió forintos átlagnak pedig több mint a kétszerese.
A kiadó garázsok havi bérleti díja pedig éves összevetésben párhuzamosan 15 százalékkal 23 ezer forintra emelkedett. A kínálat ugyanis nem tudja tartani a lépést a kereslettel: a budapesti autók száma havonta átlagosan 1500-2000 darabbal nő, viszont eladási céllal havonta csak 70-80, kiadásra pedig 150-200 garázst hirdetnek meg a fővárosban.
A fővároson belül nagyok az eltérések. A XIII. kerület több szempontból is kiemelkedik a mezőnyből, e városrészben nőtt a legnagyobb mértékben az autók száma: 2014 óta 36 százalékkal. 2018 januárjához képest pedig 11 százalékkal így a múlt év végén ebben a városrészben már 61 ezer autó volt. Ennek megfelelően a garázsok ára is megugrott, a XIII. kerületi garázsokat idén áprilisban már 3,9 millióért árulták, ami 34 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi árszintet, a 2014-esnek pedig a duplája.
A fővárosi autóállomány további bővülése további áremelkedést eredményezhet a fővárosi eladó és kiadó garázsok és zárt parkolóhelyek piacán, amelyen eleve viszonylag szűk a kínálat - prognosztizál Balogh László.
Legolvasottabb
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Az étellel mérgezzük a kutyáinkat? Döbbenetes felmérés készült
Budapest sohasem lesz Európa Manhattanja, de hol tart jelenleg a Rákosrendezői gigaprojekt?
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Irodai állás helyett dolgozzon „alvás office”-ban – furcsa munkákért fizetnek mesés összeget
„A teljes energiafüggetlenség rossz álom” – Kaderják Péter a napelemekről, tárolásról és az orosz energia leváltásáról