A legújabb adatok szerint idén szeptember végéig 11,7 millió vendégéjszakát számoltak a fővárosban. A vidéki turisztikai slágerhelyszíneket tekintve pedig az első 9 hónap adatai szerint Siófok 1,121 millió, Hajdúszoboszló 999 ezer, Hévíz 887 ezer vendégéjszakával rendelkezik.
Érdemes megnézni a teljes tavalyi évet is összehasonlításképpen! Budapesten 2023-ban 14,2 millió vendégéjszakát regisztráltak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban. Tavaly Siófok 1,117 millió, Hajdúszoboszló 1, 112 millió, Hévíz pedig 1,069 millió vendégéjszakát regisztrált.
Kapcsolódó
Az MTÜ a számokat értékelve hangsúlyozta, hogy a vidéki népszerű desztinációk messze elmaradnak a budapesti számoktól, ami jelzi, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a jövőben a fővároson túli helyszínek népszerűsítésére. Többek között szeretnék, ha a Balaton nem csak a nyári szezonban, hanem minden évszakban népszerű célpontnak számítana.
Ezért is hangsúlyozta Könnyid László, az MTÜ vezérigazgatója:
a rövidtávú lakáskiadás átfogó szabályozása, beleértve a kétéves nyilvántartásba vételi moratóriumot és a tételes átalányadó bevételhez való igazítását, emelését, kizárólag Budapestet érinti, a vidéki Magyarországot, sem most, sem a jövőben nem fogja.
Vagyis a vidéki desztinációkban bőven van még tér fejleszteni az Airbnb-piacot. Ki tudja, hogy Budapest helyett vajon a befektetők nem fognak-e majd más lokációkban gondolkodni, amely felemelhet számos vidéki régiót? Erre majd a jövő ad választ.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót