A szállodaszövetség ötpontos javaslatsort állított össze, amelyben a kereskedelmi szálláshelyekkel azonos adózás bevezetése, a kiadható napok éves szintű korlátozása, minimális egészségügyi és biztonsági követelmények előírása, valamint a közvetítő platformok felelősségének meghatározása is szerepel - írja az MTI.
Szerepel a javaslatban a vendégek bejelentése is a schengeni előírások szerint, és adatszolgáltatás a szállásadók vendégforgalmáról, bevételeiről - tájékoztatott Flesch Tamás, az MSZÉSZ általános alelnöke. (Letaszítható a trónjáról a Facebook és a Google?)
Kiemelte, hogy míg a 20 ezer budapesti, három-öt csillagos szálloda forgalmi adatairól több bontásban is pontos adatok vannak, addig a nyolcezer airbnb-s lakásról nagyon keveset tudni, noha azok egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a vendégforgalomból.
Megjegyezte azt is, hogy az airbnb-zést nem ellehetetleníteni kellene, csak megszüntetni az olyan - Airbnb címszó alatt megjelent - lakáshoteleket, amelyek szállodaként működnek, de nem úgy adóznak. Ilyen épületeket már kifejezetten a befektetőknek építenek, és cégek adják ki a szállásokat - írta a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére