Az átlagot nézve ma egyértelműen tovább tart eladni egy ingatlant, mint az előző években – mondta el Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Hozzátette: a jól árazott lakásoknál azonban nem merült föl ez a probléma, mert akár egy hét alatt is értékesíthető egy jól árazott ingatlan. A leggyorsabban most is a kisebb garzon vagy másfél-, kétszobás lakások kelnek el.

Miközben akadnak olyan lakások is, amelyeket már több mint egy éve hirdetnek, nulla sikerrel.

Az ingatlaneladások idejének kitolódása természetesen többtényezős, ezek oka lehet:

 

  • a szerencsétlen árképzés;
  • az ingatlan kedvezőtlen elhelyezkedése és egyéb paraméterei;
  • most jóval nagyobb a verseny, vagyis az ingatlanpiaci kínálat, mint egy éve, így a vevőknek van miből válogatniuk.

Például az értékesítési idő a XVIII. kerületben a társasházi lakásoknál jelenleg 1-3 hónap között alakul, ám csak megfelelő árazás esetén, míg családi házaknál ez kitolódik fél évre. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy egy házat ne lehetne eladni hetek alatt akár most is, mint ahogy arra a közelmúltban volt is példa az irodánál.

Mindeközben a IV. és XV. kerületben az átlagos értékesítési idő a túlárazott ingatlanok miatt jelentős mértékben emelkedett, ugyanakkor a jól árazott ingatlanok most is elkelnek 3-4 hónap alatt, és ez lakásokra, valamint korszerű, szigetelt családi házakra egyaránt érvényes.

Ha Kőbányán piacra kerül egy 49 négyzetméteres, felújítandó panellakás 33,9 millió forintért, akkor azt akár egy hét alatt értékesíteni is lehet 32 millió forintért

– mondta Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője. De ugyanez érvényes egy nagyobb, 68 négyzetméteres alapterületű panellakás esetében is: egy 39,9 millió forintért meghirdetett ingatlan 38 millió forintért talált vevőre rövid időn belül.

Az ugyanakkor kétségtelen, hogy a kevés vevő miatt így sem megy egyszerűen az eladás, tehát még akár jól árazott ingatlanoknál sem biztos a gyors értékesítés.

A budai oldalon piaci, normális árazásnál egy panellakás átlagosan két-három hónap alatt vevőre talál, de jelentősebb túlárazottság esetén ez lehet akár 9 hónap is, illetve addig tart, amíg a tulajdonos nem hajlandó a piaci árakhoz igazítani az eladási árat. 

 

 

 

Vidéken már csökkennek az albérletárak

A vidéki csúcstartó 210 ezer forinttal Székesfehérvár, Győrben és Pécsett 180 ezer körül, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben akár 150 ezer forint alatt is lehet ingatlant bérelni. Bővebben --->