Elsősorban a kisméretű, 30-40 négyzetméteres lakások iránt nőtt meg a kereslet az elmúlt hónapokban a X. és XVII. kerületek ingatlanpiacán, a problémát az okozza, hogy ezek a méretek hiánycikknek számítanak – jelezte Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője.
Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője szintén azt tapasztalta, hogy ami érezhetően jól fogyott, azok a kisméretű, olcsó lakások voltak, igaz, ugyanígy az olcsó házakat is nézegették az érdeklődők. Ez azt jelenti, hogy a XXI. kerületben a 40-43 millió forintos értékhatárig keresték az eladó lakásokat a vevők, hasonlóan Szigetszentmiklóshoz, ahol 40 millió forint volt az elmúlt hónapokban a lélektani határ a lakásoknál, míg a házaknál 60 millió forint.
Kapcsolódó
A IV. és XV. kerületekben szintén a kisebb, 1,5-2 szobás, erkélyes, első vagy második emeleti, felújított és jó lokációban elhelyezkedő lakások a leginkább keresettek. Hasonló helyzet rajzolódik ki a belvárosi kerületek ingatlanpiacán is, hiszen a VI., VII., VIII. és IX. kerületekben a leginkább keresett lakások a közepes méretű ingatlanok voltak.
A bel-budai és észak-budai részeken a tavaly év végi keresletnövekedés szinte kizárólag a 80 millió forintnál olcsóbb lakások piacát érintette, amelybe leginkább az egy-, másfél-, kétszobás lakások tartoztak, a családi házaknál már nem volt tapasztalható különösebb lelkesedés, ahogy az agglomeráció népszerűsége is igencsak visszafogott volt.
Ugyanakkor az idei év elején erősödött a kereslet a nagyobb méretű, nagyobb értékű ingatlanok iránt is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 100 millió forint feletti kategória esetében is voltak hívások, viszont, a korszerűtlen, komoly felújítást igénylő, kifejezetten nagyméretű házakat továbbra is kerülik a vevők.
Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője szerint tavaly ősszel megjelent a kereslet a drágább, nagyobb, a korábbi lélektani határnál magasabb árú ingatlanok iránt. Ez azt jelenti, hogy a 80-100 milliós vagy e feletti árkategóriába tartozó ingatlanokra is akadtak érdeklődők.
A XVIII. kerületben szintén a tavalyi év végén olyan ingatlanok esetében is felbukkantak érdeklődők, melyekre évekig rá sem néztek, ami következménye annak a ténynek, hogy kevés eladó ingatlan közül lehetett válogatni. A legnagyobb kereslet az egy-, másfélszobás lakások iránt mutatkozott korábban is, de a családi házak és a társasházi lakások piaca is egyformán élénk volt.
Nem baj, ha Ukrajnában van az ingatlan, attól még hitelezhető
Érdekes lista jelent meg az egyik orosz hitelezőcég oldalán olyan települések neveivel, ahol az orosz családok második ingatlan vehetnek hitelből. Ezek között vannak olyan területek, amelyeket az orosz és vannak olyanok, amelyeket az ukránok ellenőriznek. Van olyan település, ahol az utóbbi években összesen két ház épült.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lebukott a lakásmaffia: ügyvédeket csuktak le

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Megerősítette az amerikai bíróság: Horvátországnak 200 millió dollárt kell fizetnie a Molnak

Anyák szja-mentessége: a kormány adott ajándékot meg nem is
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Ezeknek a szakmáknak harangoztak: mi már tudjuk, kikre lesz szükség

Radikális reform jön a közétkeztetésben: kitiltják az iskolákból ezeket az élelmiszereket

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta
