A szakma 20-25 százalékosra becsüli az építőiparban az adóelkerüléssel szerzett jövedelmek arányát - mondta el a Világgazdaságnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a hvg.hu szerint. Ez azt jelenti, hogy az 1000 milliárd forinthoz közelít az az összeg, amely után nem adóztak.
Scheer Sándor, a Market Zrt. vezérigazgatója azt mondta a lapnak: egy olyan online kassza volna jó az ágazat számára, amilyen a kereskedelemben vagy a vendéglátásban már van. Koji László pedig arról beszélt: a nagyvállalatokat látja a NAV, a kis cégeknél viszont "szerény a számlaadási hajlandóság".
Ahhoz, hogy ki lehessen fehéríteni az ágazatot, egy átfogó ellenőrzési rendszerre volna szükség. A tapasztalatok rosszak az ilyenekről, az e-naplót például úgy tették kötelezővé, hogy a mikro- és kisvállalkozások megszenvedtek az informatikával, semmiféle támogatást nem kapott a szakma - jegyezte meg az ÉVOSZ elnöke.
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Rajtvonalon áll a magyar Revolut
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Kukásautó-kartell feltárásával várja a Mikulást a GVH