Ma olyan mélyre süllyedt a lakásszektor és az építőipar, hogy nem lehet egyetlen varázseszközzel magához téríteni, mint 2000-ben a jelzáloghitelezés bevezetésével, ez kiderült az Otthonteremtési Tanácsadó Testület elemzéséből - mondta előadásában a mai lakásvásári szakmai konferencián Matolcsy György. A kormánynak a fordulathoz a jövőben legalább 10-12 eszközt kell bevetnie egyszerre, melyek közül az első a gazdaságpolitika hitelességnek helyreállítása - hangsúlyozta a miniszter.
Matolcsy másodikként az ÚSZT-n keresztül a gazdaságba juttatott 1100 milliárd forintot említette, mint beruházási boom, amely a lakáspiacot is megmozdítja. A lakásszektor élénkítését szolgálja az az 500 milliárdos többlet, ami az szja változás következtében az emberek zsebében marad, s amivel ütemesen elkezdhetik törleszteni a korábbi adósságaikat.
Mint kifejtette, korrigálni kell a további svájci frank alapú eladósodást, és zöld otthonteremtési programra is szükség van a környezettudatos, energiahatékony és minőségi építés ösztönzésére, miként a meglévő lakásállomány energiahatékony felújítására. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni az öngondoskodásra, valamint a bér- és szolgálati lakások építésére. A lakásszektort úgy kell működtetni, hogy lehetőséget adjon a munkaerő területi mobilitására.
A jövő elkezdődött, s a következő hetekben a kormány a tanácsadó testület elemzése alapján döntéseket hoz, és ebben a félévben kidolgozza az új otthonteremtési programot - mondta a miniszter.
