A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A csaknem négymilliárd forint értékű, uniós finanszírozással megvalósuló projekt során több mint nyolcezer négyzetméterrel bővülő múzeum 2012 őszén egy Cézanne-kiállítással várja újra a közönséget.
A bővítés keretében a felszín alatti látogató- és turisztikai központban ezer négyzetméteren kap helyet a fogadótér, 1,2 ezer négyzetméteren időszaki kiállítást rendeznek be, ezenkívül előadóteremmel, étteremmel, kávézóval, gyermekfoglalkoztatóval és bolttal bővül a szolgáltatások palettája.
Engedélyeztetési szakaszba került a Nemzeti Múzeum átalakítását célzó projekt is. A Mányi István Építész Stúdió által készített tervet, melyet a tervtanács állásfoglalása szerint a többi, a pályázaton megvásárlásra ajánlott tervvel is kiegészítettek, illetve finomítottak, a napokban adják be engedélyeztetésre - tudtuk meg Csorba László főigazgatótól.
A kiviteli tervek elkészítése a jövő évben kezdődhet meg, a megvalósításra a kivitelezés elkezdését követő két évet szánják. A pályázatok elbírálásánál arra törekedtek, hogy a beruházás során tervezett új terek minden lényeges eleme megvalósuljon, ugyanakkor a bővítés a legkevésbé radikálisan avatkozzon be a műemlék épület és környezete immár másfél évszázados, városképi jelentőségű látványába - hangsúlyozta Csorba.
A beruházás nagyságrendjét eltérően becsülik meg a szakemberek - mondja Csorba -, ma úgy látják, 4-8 milliárd forintról lehet szó, melyre a 2013-ban megnyíló uniós pályázati források nyújthatnak fedezetet. Eddig 25 millió forintot fordítottak az előkészítésre, ennyi volt a tervpályázat költsége.
