Idén az első negyedévben 178 ír állampolgár vásárolt lakást Budapesten, míg tavaly ebben az időszakban csak 4, s tavaly egész évben is összesen csak 108. A vásárlók közül 117 a IX. kerületet választotta. A növekedés más nemzetekkel összevetve is kiugró, amit jól mutat, hogy az év elején Budapesten ingatlant – nem csak lakást és házat – szerző 451 külföldi vevő mintegy 40 százaléka ír származású volt. A nagyobb vevők között feltűnnek még a németek, a britek, a románok, akik idén az első negyedévben ugyancsak többet vásároltak, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában. Az amerikai és az izraeli állampolgárok vásárlásai viszont szinten maradtak.
(Részletek a mai NAPI Gazdaságban)
