December 1-től felemelik a kedvezmény összegét, ami például egy gyermek után jelenleg 200 ezer forint 500 ezerre, két gyermek után 1,2 millió forintról 1,6 millióra, 3 gyermek után 2,2 millióról 2,7 millióra, 4 után pedig 2,4 millióról 3,2 millióra.
Arról is döntött a kormány, hogy december 1-től visszaállítja a lakásépítési kedvezmény megelőlegezeését, vagyis már a gyermeket vállaló családok is részesülnek kedvezményben. Ez az első gyermek születése előtt 3, a második gyerek előtt 6 évvel már felvehető. Amennyiben a házaspár objektív okokból nem tudja teljesíteni vállalását, ez a kedvezmény piaci alapú hitelszerződéssé alakul át.
A kormány tervei szerint 2003 januárjától a lakás előtakarékossági szerződésekhez kapcsolódó állami támogatás összegét a jelenlegi 36 ezer forintról 72 ezer forintra emelik fel - jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón, ám a NAPI Online a kedvezmények költségvetési vonzatát firtató kérdéseire egyelőre nem kívánt választ adni.
A bérlakáspiac élénkítése céljából a kormány azt is tervezi, hogy bővítenék a kedvezményes kamatozású, jelzáloglevél-alapú hitelfelvevők körét, aminek következtében nem csak magánszemélyek juthatnának olcsóbb hitelhez, hanem az építési vállalkozók is. A testület azt is tervezi, az önkormányzatok is átvállalhassák az alacsony kamatozású, jelzálog-alapú hiteleket, illetve a jelzáloghitelt átvállaló önkormányzatok a bekerülési költség 40 százalékáig állami támogatást igényelhessenek. Ez utóbbi bevezetésének időpontjáról egyelőre még nem született döntés - mondta a miniszter. Az intézkedéstől azt várják, hogy a jelenlegi 4 500 helyett évi 8 000 bérlakás épül fel.
