Az Egyesült Államoknak olyan ukrán vezetőre van szüksége, aki hajlandó tartós békét kötni Oroszországgal, de az nem világos, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész lenne erre - jelentette ki vasárnap a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
Mike Waltz a CNN hírtelevízió State of the Union című műsorának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy
Kapcsolódó
Washington tartós békét akar Moszkva és Kijev között, ami területi engedményeket foglal magában cserébe európai országok által nyújtott biztonsági garanciákért.
Waltz arra az újságírói kérdésre, hogy Donald Trump amerikai elnök Zelenszkij lemondását akarja-e, azzal válaszolt, hogy „olyan vezetőre van szükségünk, aki egyezkedni tud velünk és majd az oroszokkal is, és véget tud vetni ennek a háborúnak".
„Ha nyilvánvalóvá válik, hogy Zelenszkij elnök személyes, vagy politikai indítékai ellentmondanak a harcok befejezésének hazájában, akkor úgy vélem, igazi problémába fogunk ütközni" - tette hozzá Waltz.
„Nem volt világos számunkra, hogy Zelenszkij elnök kész volt-e tárgyalni, mégpedig jóhiszemben a háború lezárása érdekében" - fogalmazott.
Mike Johnson, az amerikai képviselőház republikánus párti elnöke szintén felvetette, hogy esetleg más vezetőre volna szükség Ukrajnában.
„Valaminek változnia kell. Vagy észhez kell térnie és hálásan visszajönnie a tárgyalóasztalhoz, vagy másvalakinek kell vezetnie az országot, aki ezt megteszi" - mondta Johnson az NBC hírtelevízió Meet the Press programjában.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter az ABC televízió This Week műsorában elmondta, hogy péntek óta nem beszélt sem Zelenszkijjel, sem Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel. „Készek leszünk felvenni a kapcsolatot, amikor készek lesznek békét kötni" - mondta Rubio.
Washingtonban pénteken találkozott egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a viharos hangvételű találkozó után elmaradt a tervezett ásványkincs-megállapodás aláírása is. Szakértők azóta taglalják, mi következhet a két elnök csörtéje után.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Végleg eldőlt a lúgos orvos sorsa

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

Újabb rossz hír: ez biztosan nem hiányzott a németeknek

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Ez egy „soha nem látott helyzet”, szükség van a szegregátumokban élők munkájára is

Újabb átalakítás jön az egészségügyben
Tömegével pusztul a Balaton legértékesebb hala – megvan a felelőse
