Globális visszahívás alá kerültek a Xiaomi elektromos autói, miután kiderült, hogy az SU7 modellek parkolórendszerének szoftverhibája miatt az autó helytelenül méri fel saját méreteit.
Az céghez novemberben érkezett az első bejelentés a problémáról, amikor
egy tulajdonos arról számolt be, hogy parkolás közben össze-vissza karcolódott az autója.
A Xiaomi megállapította, hogy szinkronizációs hiba okozta a problémát, amely által az autó elveszíti térbeli koordinációját – olvasható a HVG cikkében.
A vállalat arról tájékoztatott, hogy ez a szoftverhiba 30 931 autót érint, ám a tulajdonosok egy firmware-frissítés segítségével kezelhetik a hibát.
A megoldás végtelenül egyszerű, hiszen a frissítés letölthető, még a márkakereskedésbe sem kell bemenniük. A cég ezen felül fejlesztette felhőalapú rendszerét és
véglegesítette a parkolási programját is, így elvileg többször nem fordulhat elő a fenti probléma, melyet egyébként mindössze 12 nap alatt orvosoltak.
A Xiaomi e-autói egyébként továbbra is rendkívül népszerűek, 2024-ben összesen 139 500 darab SU7 modellt adtak el, ami extra eredménynek számít a piacon egy ilyen fiatal gyártótól.
A népszerűség minden bizonnyal a kedvező áraknak is köszönhető, hiszen az SU7 alapmodell, csak 216 ezer jüanba, tehát mintegy 8,7 millió forintba kerül.
2025-ben az is elektromos autót vesz, aki nem akar?
Olcsóbb elektromos autók és drágább belső égésű motor hajtotta járművek? Valóban ez lesz 2025 uralkodó autóipari trendje? Az áremelések illetve árcsökkenések már most árulkodnak a ránk váró trendekről. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak