A Volkswagen német autógyártó vezérigazgatója szerint az Európai Uniónak fontolóra kellene vennie a Kínában gyártott elektromos járművekre tervezett vámok kiigazítását, hogy ily módon az Európában megvalósított beruházásoknak is teret adjanak.
„Azok, akik beruháznak, munkahelyeket teremtenek és helyi vállalatokkal dolgoznak együtt. Őket a vámok tekintetében előnyben kellene részesíteni”
– hangsúlyozta Oliver Blume a Bild am Sonntag című lapnak adott interjúban.
Az Európai Unió pénteken határozott arról, hogy 15 és 38,5 százalék közötti büntetővámokat vet ki a Kínából importált elektromos autókra. A blokk legnagyobb gazdasága, Németország és a német autógyártók az indítvány ellen szavaztak.
Az új vámok a már meglévő 10 százalékos vámtételekhez adódnak, amelyek már eddig is sújtották az unió részéről a kínai gyártmányú elektromos járműveket.
Az extra vámoknak deklaráltan az a célja, hogy ellensúlyozzák a kínai állami támogatások uniós piacra gyakorolt negatív hatásait, továbbá csökkentsék a kínai és az uniós autóipari vállalatok közötti árkülönbségeket.
Blume viszont úgy fogalmazott:
a döntéssel fennáll a veszélye annak, hogy a kínai megtorló vámok az európai autógyártókat sújtják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná