Kigyulladt egy raktár Sajóbábony külterületén vasárnap délután, a tűzoltóknak estére sikerült körülhatárolniuk, hajnalra pedig eloltaniuk a tüzet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
A vegyipari parkban egy kilencszáz négyzetméter alapterületű raktárépület kapott lángra. .
Az MTI vármegyei tudósítója elmondta, hogy a füst a településtől 13 kilométerre lévő Miskolcról is látható volt.
Szilva István sajóbábonyi polgármester a Facebook-oldalán azt írta, a tűz a Sajóbábonyi Vegyipari Parkban keletkezett, egy cég kezelésében lévő, zárt épületben található raktárban.
Közölte, a raktárban található veszélyes anyagok oltását a sajóbábonyi létesítményi tűzoltóság és a vármegyei katasztrófavédelem közösen végzi. A tűz emberéletet nem veszélyeztet.
A katasztrófavédelem speciális műszaki egysége a településen folyamatosan méri a veszélyes anyagok koncentrációját - jelezte a polgármester.
Az ÉMK Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Kft. közleményt adott ki a tűzesetről, amelyben kiemelték, hogy
az egyik hulladéktároló raktárukban az üzemeltetési szabályzatnak megfelelően tárolt szilárd és iszapszerű ipari hulladékok feltételezett öngyulladása történt.
A Kft. a Biztonsági Jelentésben foglaltak szerint járt el, minden illetékes hatóságot azonnal értesített - áll a polgármester Facebook-oldalán is olvasható közleményben.
Mint írták, az esemény kiváltó okának felderítése további vizsgálatokat igényel mind a Kft., mind a hatóságok részéről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat