Nagyon úgy tűnik, hogy sikerült ideiglenes megoldást nyélbe ütnie északi szomszédjával a közép-amerikai országnak a felizzott vámháborúval kapcsolatosan.

Claudia Sheinbaum mexikói elnök hétfőn Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után azt mondta, hogy az Egyesült Államok egy hónappal elhalasztja a Mexikóra kivetett vámokat – számolt be a Bloomberg.

„Jó beszélgetést folytattunk Trumppal”

– jelentette ki a közösségi médiában közzétett bejegyzésében az elnökasszony, aki szerint egy sor ügyben dűlőre jutottak a telefonhívás során.

A lap szerint a mexikói peso ledolgozta jegyzésében a veszteségeket, és előbb 0,3, majd 0,8 százalékkal erősödött a latin-amerikai politikus megjegyzéseire reagálva.

A New York Times arról adott hírt, hogy az amerikai államfő megerősítette a megállapodás létrejöttét

Trump kijelentette, hogy egy hónapra felfüggeszti a Mexikóra kiszabott vámokat, de hozzáfűzte, a Kanadára és Kínára kivetett adók még kedden hatályba lépnek.

Jól alakult a politikai eszmecsere

Claudia Sheinbaum azt is elmondta, hogy beszélt Trumpnak a mexikói kormány új plakátkampányáról, amelynek célja, hogy eltántorítsa az embereket az egyik legerősebb szintetikus fájdalomcsillapító, a fentanil használatától.

Donald Trump
Donald Trump
Kép: Getty Images, Bill Pugliano

Claudia Sheinbaum mosolyogva idézte fel, hogy Trump a kampányra úgy reagált, vélhetően annak részleteivel kapcsolatban: 

küldje el nekem.

Mexikó a Plan Mexico névre keresztelt importhelyettesítési terv kiterjesztésére is összpontosít majd – vetítette előre Sheinbaum a sajtótájékoztatón. A program lényegében arra törekszik, hogy visszafogja az olyan országokból származó importot, mint Kína, és elkezdje előállítani ezeket az árukat a spanyol nyelvű országban, és megerősítse a mexikói iparágakat.

Az elnökasszony elmondása szerint a cél az volt, hogy újjáélesszék a „Made in Mexico” címkét a különféle termékeken.

Még nincs vége

Ugyancsak a Bloomberg írja, hogy Donald Trump a saját platformján leírtak szerint várakozással tekint a további tárgyalási körök elé. Emellett maga is úgy látja, barátságos beszélgetést bonyolítottak le.

Újonnan megkötött megállapodásuk értelmében mindkét ország elkezd dolgozni a kereskedelem és a biztonság terén. Mexikó elnöke közölte, hogy kormánya 10 ezer nemzeti gárdistával erősíti meg az Egyesült Államokkal közös határát.

A friss megegyezés azt is magában foglalja, hogy együttműködnek a kábítószerek Amerikába és a fegyverek Mexikóba áramlásának megfékezésében.

Trump 25 százalékos vámot vetett ki Kanadára és Mexikóra, míg Kína 10 százalékos tarifát kapott

Az Egyesült Államok úgy döntött, bevezeti Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben a korábban kilátásba helyezett vámokat. Részletek.

Donald Trump szombaton többek közt 25 százalékos vámot rendelt el a mexikói exportra. Trump vasárnap este azt mondta újságíróknak, hogy hétfőn délelőtt külön megbeszélést tervez Sheinbaummal és Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel, megjegyezve, „nem számítok semmi drámaira”.

A két ország relációjában szintén fontos, hogy az illegális migráció felszámolásának terve, ideértve a tömeges kitoloncolást, súlyos hatást gyakorolhat a gazdaságra.