Az indonéziai Bali szigete vonzza az utazókat, ám néhány helytelenül viselkedő, és a szent hegyek helyi lakosait és isteneit figyelmen kívül hagyó turista miatt hivatalosan megtiltották a hegymászást és a túrázást Bali mind a 22 hegyén – írja a timeout.com.
Ez azt is jelenti, hogy nincs több napfelkelte-túra a Batur-hegyen, amely a Balin nyaralók egyik legkedveltebb tevékenysége.
A tilalom örökre érvényben marad és nem csak a külföldi turistákra vonatkozik, hanem a belföldi turistákra és a lakosokra is, kivéve a vallási szertartásokat vagy a természeti katasztrófák kezelését.
Balin azért döntöttek így, mert néhány turista megengedhetetlenül viselkedett, leginkább meztelenkedésükkel vívták ki a haragot.
A tartományban korábban megtiltották a turistáknak a motorbérlést is és régóta fontolgatják az idegenforgalmi adó bevezetését, annak ellenére, hogy a helyiek, különösen azok, akik túravezetőként, fogadósként és kisvállalkozás-tulajdonosként élnek ezeken a hegyeken. Ők aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a tilalom milyen hatással lesz vállalkozásukra.
Nem tudta, hogy ilyen régi a Colosseum: az egész világtól bocsánatot kért, amiért belevésett
Levélben kért bocsánatot a Colosseumot megrongáló fitneszedző, aki belevéste az ókori műemlék falába saját és barátnője monogramját. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végre kiderült, mikor jön a márciusi nyugdíj
Az iskolák nem hallgatnak tovább, minden negyedik tini érintett
Saját házában főzte a drogot: lecsaptak a budapesti éjszaka egyik beszállítójára - videó
Újabb feszültség az egészségügyben: nem ördögtől való a gyógyszerészi vényfelírás
Soha ennyien? Tavaly is tömegek hagyhatták el Magyarországot
Újabb lakópark épül Budapesten, megújul egy elhanyagolt városrész
Az egész világot leuralta Orbán Viktor, pedig fontos hírt közölt a bukásáról
Szabadesésben a 4iG-részvények, rejtélyes dolog lehet a háttérben
Megint mértek – és nem örülhet a Fidesz