2026-ban sem lassít a légi közlekedés, sőt, tovább nő a repülős utazások száma: a globális utasszám 5,2 milliárd fő körül alakulhat a következő évben. A Covidválság után, a mostani geopolitikai feszültségek, áremelések tükrében ugyanis
a kérdés már nem az, hogy utazunk-e, hanem az, hogy a hálózat bírja-e idegekkel és kapacitással
– mondta az Economxnak Varga G. Gábor.
A légiközlekedési szakértő szerint az idei év tapasztalatai után látható, hogy Európa kifejezetten erős pályán marad, de az USA dinamikáját nem fogja beérni a repülésekben.
Jövőre sem lesz olcsóbb a repülés
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, az IATA friss előrejelzése szerint jövőre a globális utasforgalom körülbelül 4,4 százalékkal nő, míg a repülős utazások iránti kereslet 4,8–4,9 százalékkal bővül, miközben a világszerte érezhető repülőgéphiány miatt
továbbra is magasan maradnak az árak, telítettek lesznek a járatok
és nem bővül olyan ütemben a hálózat, mint amilyen tempót a kereslet diktál. A magyar és az európai utasok főleg útvonalat váltanak, nem utazást mondanak le, az USA-ban pedig a belföldi piac továbbra is a világ egyik legerősebb, stabil keresletű szegmense.
A háborús feszültségekből az iparág alig érez valamit, persze ez azzal a kitétellel igaz, hogy azok a társaságok, amelyeknek korábban erős jelenléte volt egy-egy konfliktuszónában, megszenvedik a helyzetet – jegyezte meg az Egek Ura blog alapítója. Mindenesetre 2025 októberében az európai légicégek 7,4 százalékos éves forgalomnövekedést hoztak, a járatok 86 százalék feletti töltöttséggel üzemeltek.
Kevés a munkaerő, maradnak a késések
Rámutatott: az európai repülési infrastruktúra egész 2025-ben a kapacitása határán lavírozott a légiforgalomirányítás limitációi miatt.
Szerinte fontos megjegyezni, hogy a magyar szolgálat a legjobban teljesítők egyike azok között, amelyek korábban a munkaerőhiány miatt kénytelenek voltak korlátozni az áteresztő-képességet.
Jelenleg a magyar légtér nem okoz rendszerszintű késéseket Európában
– emelte ki.
A késések nagy részét idén a francia, spanyol és német irányítási szektorok idézték elő – ez 2026 telén is igaz, különös tekintettel az ünnepi csúcsra.
Még csak most indulnak be a téli utazások
A téli szünetben, illetve különösen a szilveszter környékén, január első napjaiban utazók számára a szakértő az javasolja, hogy – a felesleges bosszúságok elkerülése érdekében –
szánjanak több időt a kiérkezésre, az indulás előtti teendőkre a reptéren,
mivel az ünnepek környéke csúcsidőszaknak számít: mindenütt zsúfoltabbak a terminálok, ahol tömegek indulnak más országokba a családjukhoz vagy éppen szünidei vakációra.
Európa top repterei közé tartozik: a London Heathrow, Isztambul vagy a Párizs–Charles de Gaulle, Amszterdam Schiphol és Madrid–Barajas.
London Luton és Stansted repülőtere kiemelten fontos a magyarok szempontjából, a forgalom töretlen ezekben a légikikötőkben, ahol már
napok óta érezhető az ünnepi szezon zsúfoltsága, miközben a legforgalmasabb napok csak most jönnek
– hívta fel a figyelmet Varga G. Gábor.
Hogyan utazzunk power bankkel?
A nemzetközi (IATA, EASA, TSA/FAA) szabályok szerint a power bank kizárólag a kézipoggyászban utazhat, feladott bőröndbe nem rakható. A 100wh kapacitás fölötti power bankeket érdemes otthon hagyni, ha mégis elkerülhetetlen a szállítása, konzultáljunk a légitársasággal, mert van olyan, amelyik már engedélyhez köti ennek szállítását. 160 Wh fölötti power bankkel nem lehet utazni, biztonsági megfontolások miatt. Tudni kell, hogy a fedélzeten tilos power bankról tölteni az okostelefonokat, szállítás közben pedig érdemes papír vagy műanyag dobozban tárolni annak érdekében, hogy még véletlenül se alakuljon ki rövidzárlat.Kapcsolódó
-
Minden megváltozik a reptérnél: óriási bejelentéseket tett Nagy Márton és Lázár János
-
Hatalmas bejelentést tett a Wizz Air, szintet lép a légitársaság
-
Tombolnak a repülőkön az utasok – a „kérem” és a „köszönöm” menti meg a járatokat?
-
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A MÁV is megszólalt a tetőincidensről: csak a szerencsének köszönhető, hogy egyáltalán túlélték
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Nem éri meg halogatni az e-matrica váltást, bírság lehet a vége
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart