Mi lenne velünk Sziget Fesztivál nélkül?
2025. október 22. szerda, 10:21
2025. október 22. szerda, 10:21
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. felmondta a fővárosnál a Hajógyári-szigetre vonatkozó területfoglalási engedélyét. Karácsony Gergely a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Sziget Zrt. vezérigazgatója levélben kezdeményezte a főváros és a Sziget közötti megállapodás felmondását.
A főpolgármester azt írta, hogy ezzel bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője, „de a Sziget érték, bizonyítéka annak, hogy Budapest szabad, nyitott és sokszínű város, ezért Budapestnek, a lehetőségeihez mérten ki kell állni a Sziget Fesztivál jövőjéért”. A Forbes elérte a Sziget Fesztivál alapítóját, Gerendai Károlyt is, akinek a tulajdonosok lehetőséget kínáltak a rendezvény folytatására. Gerendai közölte: a háttérben befektetőtársakat keres, hogy megmentse a fesztivált. Úgy fogalmazott: „Bár nemrég még nagyon nem így képzeltem el az elkövetkező éveimet, de a jelen helyzetben határozott célom megoldást találni a Sziget létének hosszú távú biztosítására”.
Az Economx riportjában megkérdeztük az embereket, hogy mit szólnának ahhoz, ha elmaradna a Sziget.
Többen azt a választ adták, hogy nem örülnének neki, még akkor sem ha ők személyesen nem buliznának ott, hiszen a gazdaságra nézve számos pozitív hatása van és volt is a fesztiválnak. Akadtak olyan megszólalók is akik az árakat kritizálták. Sőt valaki egy több hetes nyaralást javasolt a heti bérlet helyett a magyaroknak.
Látványosan erősödött a forint az elmúlt hetekben: míg korábban 400 forint körül mozgott az euró árfolyama, most már 360 forintért is hozzá lehet jutni az uniós devizához. Az árfolyamváltozást nemcsak a piac, hanem az utca embere is megérzi – sokan már a nyári nyaralást vagy nagyobb kiadásokat is ehhez igazítják.
A Salesminds Podcast legújabb adásának vendége Schiller Márk volt. Végvári Tibor műsorvezető a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatójával beszélgetett többek között a családi örökségről, generációváltásról, tanulási folyamatról.
Egyre több, korábban tabuként kezelt téma kerül be a közbeszédbe, köztük a menstruáció is. Az Economx videójában Benkovics Júlia arról beszélt, hogyan élhetők meg a női napok egy párkapcsolatban, és mit tehetnek a férfiak azért, hogy valódi támogatást nyújtsanak partnerüknek.