Szerbiában tavaly több mint 37 ezerrel többen haltak meg, mint ahányan születtek, vagyis a nyugat-balkáni ország lakossága egy kisvárosnyival csökkent a statisztikai hivatal adatai szerint.
A hatmilliós országban 2024-ben 60 845 gyerek született, míg a halálozások száma elérte a 98 230-at.
Ez azt jelenti, hogy 207-tel kevesebben születtek, és 1149-cel többen haltak meg, mint egy évvel korábban.
A jelentés szerint a vezető halálokok a szív- és érrendszeri, a daganatos és a légzőszervi betegségek.
A hivatalos adatok szerint Szerbiában 1950-ben született a legtöbb gyerek. Akkor mintegy kétszázezer kisbaba jött világra. Először 1985-ben esett százezer alá a születésszám, amely azóta is folyamatosan csökken.
A statisztikai hivatal adatai szerint
az utóbbi tíz évben a természetes szaporulat alapján az ország lakossága 437 205-tel csökkent.
A szerbiai szomorú demográfiai helyzet korántsem nem egyedi a kontinensen: szinte valamennyi ország, köztünk hazánk is a népesség folyamatos csökkenésével küzd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól