Szabadkára utazik Orbán Viktor, hogy Aleksandar Vucic elnököt megerősítse abban, hogy Magyarországa a stratégiai szövetségese. A kormányfő Facebook-oldalán azt írta:
„…az európai politika háborús zűrzavarában Magyarország és Szerbia számíthat egymásra. Szerb barátaink a szankciós politika miatt most bajban vannak. Szerbiában bekövetkezhet az, amit Magyarországon sikerült elkerülnünk: le kell állítani a legnagyobb olajfinomítót, ellátási nehézségek, sőt üzemanyaghiány rémképe fenyeget.”
Kapcsolódó
Hozzátette, biztosítani fogja Vucic elnököt arról, hogy Magyarország mindent megtesz, hogy segíteni tudjuk Szerbia üzemanyag-ellátását.
Orbán Viktor eredetileg azért utazott volna Szeriába, mert a Pásztor István Alapítvány október végén neki és Aleksandar Vucicnak ítélte oda a Pásztor István-díjat. Az MTI akkor azt írta,
„Orbán Viktor a magyar és a szerb nemzet közötti történelmi megbékélés, valamint a jószomszédi viszony elmélyítésében, stratégiai partnerség építésében és erősítésében szerzett elévülhetetlen és meghatározó érdemeiért, míg Vucic a két nép közötti bizalom, együttműködés és stratégiai partnerség megteremtésében betöltött meghatározó szerepéért kapja a díjat."
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj