Bár a ma délelőtti Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó azt, hogy pénteken Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvába utazik majd hivatalos látogatásra, azonban a magyar kormányfő egy egészen erős utalást tett erre Szabadkán, az Aleksandar Vucic szerb elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.
Az esemény még a szerb-magyar közös munkaebéd előtt zajlott, amely leginkább Szerbia energetikai helyzetéről, illetve a lehetséges magyar segítségnyújtásról szól majd.
A magyar köztévé azon kérdésére, hogy az esetleges magyar segítség mennyire kockáztathatja a hazai energiaellátás-biztonságot, Orbán Viktor miniszterelnök egy hosszabb fejtegetésbe kezdett, amelyben először is leszögezte, Magyarország nem rendelkezik itthon jelentős olaj- és gázlelőhelyekkel, ezért mi importból élünk, alapvetően orosz importból.
Orosz olaj, orosz gáz
- fogalmazott.
Felidézte, hogy az amerikaiak szankciókat vezettek be, és neki két dolga volt és van.
„Az első hogy elintézzem, hogy Magyarország kikerüljön az amerikai szankciók alól, ezt elintéztem, a második, hogy most azt kell biztosítanom, hogy nafta is legyen, ne csak papír meg engedély, hanem anyag, olaj, meg gáz.”
- szögezte le Orbán Viktor.
Majd egyértelműsítette, hogy
a következő napokban, illetve holnap, ennek érdekében fogok tárgyalásokat folytatni.
Arra is ígéretet tett a szerbeknek, hogyha Magyarország elegendő orosz gázhoz és olajhoz jut, akkor abból jut Szerbiának is.
S ha nekünk lesz, akkor önöknek is lesz
- magyarázta Orbán Viktor.
Közben Vlagyimir Putyin is megerősítette, hogy pénteken Moszkvában találkozhat Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
„Ha elfogadja a meghívást, hogy Oroszországba látogasson, mindig örülünk”
– mondta Putyin a Gazeta tudósítása szerint.
Azt is mondta, az orosz fél örömmel látja Oroszországban minden partnerét, ami azokra az európai kollégákra is vonatkozik, akik agresszív magatartást tanúsítanak. Mint mondta, a szíveslátás még inkább vonatkozik Orbán Viktorra.
Ismerjük az álláspontját, amely véleményem szerint eléggé objektív. Ő azok közé tartozik, akik látják a terepen kialakult realitásokat, és ezekből kiindulva alakítják ki a politikai álláspontjukat
- mondta.
Rámutatott, hogy a két országnak vannak kétoldalú megbeszélni valói is, kiemelve az energetika terén kialakult jelentős együttműködést.
Külön megemlítette a paksi atomerőmű ügyét.
„Vannak ott olyan, az atomerőmű fűtőanyagát érintő kérdések, amelyek pótlólagos megbeszélést igényelnek” - mondta Putyin, megemlítve, hogy Magyarország amerikai fűtőanyagot szándékozik beszerezni.
„Mi ezt nem ellenezzük” - mondta az orosz államfő, hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatban vannak megbeszélendő részletek.
Az orosz elnök azokkal az Európai Unióban lévő orosz kintlévőségekkel kapcsolatban is említést tett a magyar miniszterelnökről, amelyek lefoglalását kezdeményezi az Európai Bizottság.
„Magyarország az EU tagja, ezért az egyik EU-tagállam miniszterelnöke jobban látja, hogy ez (az orosz eszközök felhasználása) milyen hatással lehet az európai valutára” - mondta Orbán Viktor szavait kommentálva, melyek szerint az orosz eszközök felhasználása negatív hatással lesz az EU gazdaságára és fizetőeszközére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok