A közelmúltban publikálta az Eurostat szokásos éves átfogó jelentését a lakhatási viszonyokról, ebben rengeteg érdekes adatot láthatunk európai összehasonlításban. A számok egyelőre 2024-re vonatkoznak, de jellemzően több éves, vagy akár évtizedes tendenciák is látszanak, vagyis nem csak pillanatfelvételként érdemes kezelni az elemzést.
Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban a lakosság 68 százaléka élt olyan ingatlanban, melynek a tulajdonosa volt 2024-ben. A legmagasabb az arány Romániában, ahol az emberek 94 százaléka saját tulajdonú otthonban él, míg a másik véglet Németország, ahol a népesség többsége (53 százalék) bérelt ingatlanban lakik. Magyarországon hagyományosan magas a saját lakások aránya, a 92 százalékos értéket a románok mellett csak a szlovákok adata haladja meg.
Az európai emberek 51 százaléka él jelenleg házban, 48 százalék pedig lakásban, a fennmaradó egy százalék az „egyéb építmény” kategóriába tartozik. Magyarországon az ingatlanállomány hagyományosan inkább a házak felé mozdult el, 73 százalékunk él ilyen ingatlanban, míg 26 százalék lakásban.
Egy európai lakosra átlagosan 1,7 szoba jutott 2024-ben, ezen belül Máltán 2,2 szoba, Szlovákiában pedig 1,1 szoba az átlag, ezek a szélsőértékek. Magyarország a kontinens középmezőnyében helyezkedik el, itthon a hivatalos statisztika szerint 1,6 szoba jutott átlagosan egy emberre.
A fentiekkel összefüggésben Szlovákiában a legnagyobb egy átlagos háztartás, több mint 3 ember élt egy fedél alatt, a másik véglet Litvánia, ahol a két főt sem érte el az átlagos háztartás mérete. Magyarország ebben a mutatóban is átlagosnak mondható, 2,3 fővel háztartásonként.
Csökken a túlzsúfoltság
2024-ben 17 százalék volt azok aránya Európában, akik túlzsúfolt háztartásokban élnek, hosszabb távon azonban javulás figyelhető meg ezen a téren, hiszen 2010-ben még 19 százalék felett volt az arány. Magyarországon még látványosabb a javulás, hiszen a 2010-es 47 százalékról 15 százalék alá csökkent azoknak az aránya, akik túlzsúfolt háztartásban élnek. Ebben lehetett módszertani változás is, de a jelenlegi érték alapján Magyarországon az európai átlaghoz képest kisebb probléma a túlzsúfoltság.
Az Eurostat adatai szerint minden harmadik ember úgynevezett „alullakott” ingatlanban él, ők nagyobb lakásban laknak, mint amekkorára igényük lenne. Magyarországon ez az arány 26,1 százalék, ami szintén 2017-18-ban emelkedett jelentősen, ami az előbb említett módszertani váltásra utalhat.
Tavaly az európai emberek 9 százaléka nem tudta a szükséges hőfokra felfűteni a lakását, a legmagasabb ez az arány Bulgáriában és Görögországban volt, ahol majdnem minden ötödik állampolgárt érintett ez a probléma. Magyarországon 6 százalék volt az arány, ami a kontinensen a középmezőnyben volt.
Diszkrimináció Nyugaton
A felmérés szerint az elmúlt öt évben Európában az emberek 6 százaléka számolt be valamilyen lakhatással kapcsolatos diszkriminációról, ami jelenthette az ingatlan eladás vagy kiadás megtagadását valamilyen okból. A legmagasabb az arány Spanyolországban, Szlovéniában és Franciaországban volt (8-9 százalék), miközben Magyarországon mindössze az emberek 0,7 százaléka számolt be ilyen helyzetről, ami Horvátország után a második legalacsonyabb arány volt.
Az Eurostat azt is vizsgálta, hogy az európai háztartások mennyi üvegházhatású gázt bocsátottak ki, a legmagasabb ez az érték Luxemburgban volt fejenként 1257 kilogrammal, míg a legalacsonyabb Svédországban, ahol mindössze 29 kilogrammot tett ki 2023-ban. Az EU-s átlag 607 kilogramm volt. Magyarországon 700 kilogramm alá csökkent ez a kibocsátás, ami a régiós országok között még mindig a második legmagasabb Lengyelország mögött. Az utóbbi 10-15 évben minden közép-kelet-európai országban érezhetően csökkent az arány a megújuló energiaforrások (napelemek, hőszivattyúk) elterjedésével.
Otthon Start Expo

Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek