Jövő héten kezdi őszi ülésszakát a parlament, és máris napirendre kerül annak a törvényjavaslat-csomagnak az általános vitája, amely szerint a 2024/2025-ös tanévtől ingyenessé válna a középiskolások és a szakképző intézményekben tanulók számára a B-kategóriás jogosítvány megszerzése, és amelynek költségét az állam fizetné helyettük.
Augusztus elején már felkerült a kormány honlapjára a jogosítványszerzés ingyenessé tételéről szóló rendelet, a most beadott végleges javaslatban viszont már a program indítási dátuma, a 2024/2025-ös tanév is szerepel.
A kormány most is ad némi anyagi hozzájárulást a 20 év alatti fiatalok jogosítványszerzését, 2024 őszétől azonban a vizsgadíjak kivételével szinte teljesen ingyenessé tennék.
Kiszűrhetnék a pszichológusok, kinek gurul el a gyógyszere a forgalomban
Pszichológiai vizsga is kellene a jogosítványhoz – vélekedik az autós oktató. Bővebben >>>Durva, mi készül: maximum 110 km/h-t érhet a B-s jogsi
Az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Szakbizottsága hétfői ülésén megvitatta a vezetői engedélyekre vonatkozó szakbizottsági jelentéstervezetet – derül ki abból a közleményből, amit lapunkhoz is eljuttatott Deli Andor fideszes EP-képviselő irodája.
A B kategóriás jogosítvány felosztását javasolják B és B+ kategóriákra, ami számos korlátozást és jelentős anyagi terhet is jelentene a B kategóriás jogosítvány birtokosainak.
A B kategóriás jogosítvány felosztása B és B+ kategóriákra a következő korlátozást vonná maga után a B kategóriás jogosítvány birtokosainak:
- 110 km/h maximális megengedett sebesség az autópályákon;
- a vezethető gépjárművek 1,8 tonnás súlykorlátozása;
- az 1,8 és 3,5 tonna súly közötti gépjárművek vezetéséhez a javaslat szerint külön B+ jogosítvány megszerzése lenne kötelező.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye