Megtiltotta a nemek eddig megszokott feltüntetését a hivatalos kommunikációs nyelvezetben a német kulturális államminiszter a berlini Kancellárián.
Wolfram Weimer elrendelte, hogy a magánéletben ugyan mindenki úgy szólítja a másikat, ahogy kívánja, de a kormányzati központban a nemek közötti egyenlőség jegyében mostantól csak a „Kedves Hölgyem/Uram” formula és a „gyönyörű, hibátlan német nyelv” használata a megengedett.
Csak a hölgyek és az urak kaphatnak levelet
A minisztériumi alkalmazottak immár kizárólag úgy küldhetnek hivatalos leveleket, belső email-eket, feljegyzéseket, hogy azokban tartózkodniuk kell például a hímnemű és nőnemű nyelvi alakok megkülönböztetésére eddig használt, többnemzeti helyesírás szerinti csillagos, vagy a kezdőbetűk nagyságával érzékeltetett jelölésektől.
A kancellária dolgozói mostantól csak egyféle megszólítással, a „hölgyem” vagy az „uram” szavakkal köszönthetik a címzetteket, ami a Német Helyesírási Tanács irányelveinek megfelelő – áll az utasításban.
A nyelv nem az ideológusok játszótere, annak egyesítenie kell, nem pedig megosztania. A kényszerített nemi szerepek semmilyen módon nem tükrözik azt, hogy országunk lakosságának túlnyomó többsége hogyan beszél – fogalmazott a miniszter a Bild vasárnapi számában, kiemelve, hogy kiáll a nemek közötti egyenlőség mellett.
A nemi szerepek inkább elmélyítik a társadalmunkban lévő megosztottságot – mondta.
A bajorok törik az utat a nyílt társadalom felé
Németországban az úgynevezett nemi nyelv visszatérő, olykor ellentmondásos vitatéma.
Több tartományban már vannak olyan szabályozások, amelyek tiltják a használatát, például a kormányhivatalokban vagy az iskolákban.
Egy hasonló népi kezdeményezés Hamburgban korábban kudarcot vallott, míg Karin Prien, a Merz-kabinet kereszténydemokrata oktatási és családügyi minisztere sikerre vitte az irányelvet a bajoroknál, amely a hagyományos helyesírási szabályokat írja elő a nemek szerinti terminológia helyett.
Bajorországban tavaly óta az egész államra kiterjedő „nemi tilalom” minden közhatóságra, közoktatási intézményre, hivatalra vonatkozik a hivatalos nyelvhasználatban, amelyet Markus Söder (CSU) miniszterelnök és kabinetje támogat és egész Németországban szorgalmaz elrendelni – hangzott el a Deutschlandfunk adásában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció