A luxemburgi munkavállalók közel háromnegyede jóval a hivatalos, 65 éves nyugdíjkorhatár előtt vonul vissza a munkaerőpiacról – derül ki a luxemburgi nemzeti nyugdíjbiztosítási pénztár (CNAP) frissen közzétett éves jelentéséből.
2024-ben 11 980-an döntöttek úgy, hogy idő előtt vonulnak nyugdíjba, miközben csupán 4512 munkavállaló maradt aktív a 65. életéve betöltését követően. Ez azt jelenti, hogy
a nyugdíjba vonulók 74 százaléka idő előtti nyugdíjat igényelt; ráadásul az ilyen típusú nyugdíjazás átlagéletkora 2024-ben 60,2 év volt.
A tendencia 2020 óta folyamatosan erősödik a mintegy félmillió lélekszámú országban: abban az évben 8175-en kérték idő előtti nyugdíjazásukat, szemben 2994 emberrel, aki a hivatalos korhatár elérése után igényelte azt.
A CNAP szerint az idő előtti nyugdíjazások egyre nagyobb aránya is indokolja a kormány azon törekvését, hogy módosítsa a nyugdíjrendszert. A javaslatok között szerepel a járulékfizetési időszak meghosszabbítása és a nyugdíjalap fenntarthatóságának biztosítása. Luc Frieden miniszterelnök és Martine Deprez szociális miniszter hangsúlyozták:
Luxemburg az EU azon tagállama, ahol legkorábban vonulnak nyugdíjba.
A jelenlegi szabályozás alapján a munkavállalók két módon jogosultak veszteségmentes korai nyugdíjazásra:
- már 57 éves kortól, amennyiben 40 év kötelező biztosítási idővel rendelkeznek, vagy
- 60 éves kortól, ha összesen legalább 40 év járulékfizetéssel terhelt munkaviszonyt igazolni tudnak – ebbe beleszámítanak a kötelező, önkéntes és visszamenőleges biztosítási időszakok is.
A hivatalos nyugdíjkorhatár betöltésével történő nyugdíjba vonuláshoz legalább 10 év biztosítási idő szükséges.
A CNAP arra is emlékeztet, hogy a nyugdíjazáshoz – akár korai, akár rendes – hivatalos kérelmet kell benyújtani, amelyet elbírálási folyamat követ. 2024-ben az idő előtti nyugdíjkérelmek közül 8830-at elfogadtak, 1792-t pedig elutasítottak. A többi ügy még elbírálás alatt áll.
2023 decemberében a CNAP 233 286 nyugdíjat folyósított, éves szinten 6,8 milliárd euró értékben – ez a valaha elért legmagasabb összeg. Az elmúlt öt évben a nyugdíjban részesülők száma 16,46 százalékkal nőtt.
Ekkortól várhatják a nyugdíjasok a postást az utalvánnyal
Szeptember 1-jétől kezdik postázni a nyugdíjasoknak szánt 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat. Az infláció miatt nyugdíjkorrekcióval és az utalvánnyal együtt az érintettek ősszel átlagosan 72 600 forint pluszjuttatásra számíthatnak, ami mintegy 200 milliárd forint többletkiadást jelent a költségvetésnek. Bővebben.Ismeretes, a Tisza Párt elnöke a napokban arról beszélt, kormányra kerülésük esetén, ha sikerül beindítani a magyar gazdaságot, a férfiak számára is elérhetővé tennék a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjat, ahogyan az jelenleg a nőknél lehetséges. Ám a Magyar Péter által beharangozott, Férfiak40 program bevezetése Farkas András nyugdíjszakértő megfogalmazása szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát veszélyeztető, rendkívül kockázatos vállalkozás lenne, s 400 milliárd forintos tételt jelentene.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban