A kormány Facebook-oldalán jelentette be, hogy
szeptember 1-jétől postázzák a nyugdíjasoknak az élelmiszer-utalványokat.
Kapcsolódó
Mint ismert már, a Posta legkésőbb október 15-ig kézbesíti az utalványokat minden jogosultnak; a 30 ezer forint értékű, több címletből álló utalványokat 2025. december 31-ig lehet beváltani boltokban, piacokon és őstermelőknél.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy hétfői háttérbeszélgetésen közölte, hogy a kormány az idei inflációs várakozást 4,5 százalékról 4,7 százalékra emelte. Az erről beszámoló Portfolio azt írja, hogy ennek következtében
a nyugdíjasok novemberben az eredetileg bejelentett 1,3 százalékos nyugdíjkorrekciónál nagyobb, 1,5 százalékos emelésre számíthatnak.
- Ez a korrekció átlagosan 42 600 forint pluszt jelent ősszel a nyugdíjasoknak.
- Az egyszeri, 30 ezer forintos élelmiszer-utalvánnyal együtt ez átlagosan 72 600 forintos pluszjuttatást jelent, amely a költségvetésnek 200 milliárd forint többletkiadást okoz, ebből 105 milliárd a nyugdíjkorrekció.
Az 1,5 százalékos nyugdíjkorrekció az átlagnyugdíj szintjén havi mintegy 3700 forintos emelést jelent novembertől. Emellett a nyugdíjasok egyszerre kapják meg a januártól októberig és a 13. havi nyugdíjra járó pótlólagos emelést, amely átlagosan 40 300 forint. Ezek összegeként a novemberi pluszjuttatás körülbelül 44 ezer forint lehet, ami kissé meghaladja a Nagy Márton által említett 42 600 forintot.
A tárca számítása alapján idén átlagosan havi 270 ezer forintot kapnak kézhez a nyugdíjasok, ha beleszámoljuk az élelmiszer-utalvány hatását is. A lap szerint ez az összeg feltehetőleg a 13. havi nyugdíjjal együtt értendő: a legfrissebb adatok szerint az átlagnyugdíj 244 ezer forint, ezt az 1,5 százalékos emeléssel 248 ezer forintra növelik novembertől. Ha a 13. havi nyugdíjat és az egyszeri 30 ezer forintos utalványt 12 hónapra elosztjuk, valóban havi 270 ezer forint körüli összjövedelem jön ki.
A megnövelt nyugdíjkorrekció a nyugdíj összegéhez igazodik: például 200 ezer forintos nyugdíj esetén novembertől havi 3000 forintos emelés és 33 ezer forintos visszamenőleges juttatás jár, míg 300 ezer forintos nyugdíj esetén havi 4500 forintos emelés és 49 500 forintos visszamenőleges juttatás várható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére