Másképp süt már a nap ősszel az üvegfelületekre, a visszatükröződés pedig gyakran megtéveszti a madarakat. Van, amikor a tükröződő üvegben saját magukat vagy a kint látható életteret látják, és a valóságot tévesztik össze a visszaverődéssel, vagy pedig a területüket védelmezik, amikor magukra ismernek a tükörképükben. Néha egyszerűen csak rovarokat üldöznek. A vége azonban ugyanaz: rengeteg madár repül neki ilyenkor az ablakoknak.
Nem véletlen, hogy a nagyobb üvegfelületekre ragadozómadár-sziluettes matricákat vagy fóliákat szoktak feltenni, ám ezek sem mindig védik meg az állatokat a bajtól. Mit tehetünk ilyenkor?
Ne hagyjunk magára földön gubbasztó madarat - hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán a Tollas Barát Madármentés és további tanácsokkal is szolgált.
- Először is azonnal közbe kell avatkoznunk, mert a kismadarak a földön teljesen védtelenek a ragadozókkal szemben. Tegyük be őket egy papírdobozba, és helyezzük sötét, biztonságos helyre. Semmiképp se hagyjuk a napon, vagy olyan helyen, ahol más állat, például macska hozzáfér.
- Nagyon sok esetben 1-2 óra pihenés a sötétben elég ahhoz, hogy a madár kipihenje az ütközést. Ez alatt az idő alatt azonban ne próbáljuk meg őket sem etetni, sem itatni. Amúgy is könnyen félrenyelnek, de agyrázkódás esetén ez fokozottan veszélyes lehet.
- Ha felélénkült, próbáljuk meg egy biztos helyen, hogy elrepül-e. Ha kinyitjuk a dobozt, és nem tud nagy ívben kireppenni, akkor valószínűleg további ellátásra, segítségre szorul.
- Ilyenkor keressük meg a legközelebbi madármentő állomást, és juttassuk szakértő kezekbe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője