Ezúttal a bokrosok madarai közül választotta ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azt a három jelöltet, amelyek közül a nagyközönség szavazása döntheti el: melyik legyen 2026-ban az év madara.
Miként azt az egyesület honlapján hangsúlyozza: fontos, hogy a cserjékre, bokrosokra ne „rendezetlen bozótként", hanem értékes élőhelyként tekintsünk, ugyanis rengeteg élőlény számára nyújtanak menedéket.
Kapcsolódó
Sok madár találja meg itt fészkelő- és táplálkozóhelyét, és a vonulás során még több használja megállóhelyként, zöld folyosóként ezeket a területeket.
Erre szeretnék felhívni a figyelmet azzal, hogy ezúttal három bokorlakó közül lehet kiválasztani a 2026-os év madarát.
A versenyben a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze indul, a madarakra július 25-ig lehet szavazni.
De nézzük, mit is lehet tudni a jelöltekről.
Kis poszáta
Verébnagyságú, de annál karcsúbb madár. Színezete nem feltűnő, éneke azonban könnyen elárulja jelenlétét, ha nyitott füllel járunk. Rovarevő, elsősorban lepkehernyókkal, levéltetvekkel táplálkozik. Hazánkban gyakori fészkelő, tavasztól őszig találkozhatunk vele ártéri erdőkben, bokrosokban, de akár városi parkokban is. A telet Afrikában tölti.
Énekes rigó
Életmódja és táplálkozása a fekete rigóéhoz hasonló, de jobban kötődik az erdei élőhelyhez, egyik régi magyar elnevezése így „erdőrigó" volt. Fészke igazi remekmű. A telet főként a Mediterráneumban tölti, de vannak áttelelő példányai is. A költési időszakban hazánkban megfigyelhető rigók közül a legkisebb termetű.
Kerti geze
A telet Afrika déli, szubtrópusi részén tölti, hozzánk csak késő tavasszal érkezik, és a költés befejezése után, nyár derekán megkezdi a vonulást a telelőterületek felé. Verébnagyságú madár, hasoldala világos, sárgás, hátoldala sötétebb, barnás, esetleg olajzöldbe hajló, lábai kékesszürkék. Fészkeléshez sűrű növényzetet igényel, ezért leginkább ártéri erdőkben fordul elő. A fiatal erdőket elkerüli, így élőhelyének megőrzése kiemelten fontos az állomány védelmében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó