A demokrata elnökjelölti kampányszervezet közlése szerint a beérkezett adományok összege a demokrata elnökjelölő konvenció napjaiban lépte át a félmilliárd dollárt, és
az elnökjelölt beszédét követő órában rekordmértékű felajánlás folyt be.
Kamala Harris kampánya július 21-ét követően indult, amikor Joe Biden elnök bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, és alelnökét javasolja maga helyett.
Harris kampányának elindulása megfordította a kampányadományok összegéről szóló verseny állását a demokrata és republikánus elnökjelölt között.
A Donald Trump kampánycsapatának bejelentése szerint júliusban csaknem 139 millió dollár érkezett be, és augusztus elején 327 millió dollár állt rendelkezésére a választási harc finanszírozásához.
Júniusban, Joe Biden elnökjelöltségének utolsó teljes hónapjában még Donald Trump vezetett a beérkezett kampányadományokat tekintve.
Az elnökjelölti kampányokhoz közvetlenül érkező támogatások mellett külön gyűjtenek politikai adományokat a szervezetileg független politikai akcióbizottságok (Political Action Committee - PAC), amelyek különböző politikai célok mentén alakulnak és állnak be a jelöltek mögé.
A Donald Trump mögött álló 10 legnagyobb politikai akciószervezet az év eleje óta mintegy 305 millió dollárt gyűjtött, míg a Kamala Harris támogató 10 legnagyobb PAC 199 millió dollárral rendelkezik a nyilvánosan elérhető adatok szerint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt