Ez nem játék, kezdhetnénk ezzel a nem túl szerencsés felütéssel, ugyanakkor abban tényleg van valami aggasztó, hogy

minden negyedik megvizsgált játszótéri eszköz esetében találtak valami problémát az ellenőrök. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nyilvánosságra hozta a 2024-es fogyasztóvédelmi ellenőrzések beszámolóját. Több területet is felölel a jelentés, így a Fogyasztóvédelemért és Kereskedelemért Felelős Helyettes Államtitkárság kiterjedt vizsgálatoknak vetette alá a játszóterek, a kalandparkok, vidámparkok és kondiparkok üzemeltetését is.

A kalandparkok, vidámparkok és kondiparkok üzemeltetési feltételeinek ellenőrzése során:

  • A kormányhivatalok munkatársai összesen 710 helyszínen ellenőrizték az eszközparkot.
  • 3737 berendezés került górcső alá, ezekből 947 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.
  • Ez az ellenőrzött eszközök 25 százalékát érintette.

A jelentés szerint a leggyakoribb hibák között szerepelt a hiányos vagy lejárt műszaki dokumentáció, a hiányzó vagy nem megfelelő jelölések, illetve az elmaradt felülvizsgálatok.

Jött is a büntetés:

  • 86 esetben ideiglenesen megtiltották 515 eszköz használatát,
  • 39 esetben a tiltást a hibák kijavítása után feloldották,
  • 76 bírságot szabtak ki összesen 30,17 millió forint értékben.

A másik kiemelt vizsgálati területet a köz- és magánjátszóterek jelentették. A jelentés készítői szerint itt különösen a gyermekek biztonsága indokolja a rendszeres hatósági kontrollt.

Hat hónap alatt 483 játszótéren összesen 3538 játszóeszközt vizsgáltak.

A helyszínek 29 százalékánál, az eszközök 24 százalékánál állapítottak meg jogsértést – ez javulás a 2023-as adatokhoz képest (34 százalék és 29 százalék).

Az eszközök 11 százaléka nem esett át a kötelező időszakos vagy használatbavétel előtti vizsgálaton, valamint a nyilvántartások vezetése sokszor szabálytalan, vagy teljesen hiányzik. Az sem hangzik jól, hogy az üzemeltetők a kijelölt szervek megállapításaira nem reagálnak megfelelően, valamint 644 eszköznél a tájékoztató tábla hiányzott vagy hibásan került kihelyezésre.

A hatóság 409 játszótér 3143 eszközéből 107 darab játszótér 508 darab játszóeszköznél állapítottak meg nem megfelelőséget. Ezek 20 százalékánál, illetve 12 százalékánál jegyzőkönyveztek jogsértést a kormányhivatalok munkatársai az üzemeltető valamely intézkedésének elmaradása miatt. Összesen 22,05 millió forint bírság kiszabására került sor játszótéri szabálytalanságok miatt.

Az NGM által jegyzet dokumentum világossá teszi, hogy az üzemeltetők egy része továbbra sem kezeli komolyan a szórakoztató és sporteszközök fenntartásának jogi és műszaki kötelezettségeit. Bár a játszótereken pozitív elmozdulás tapasztalható, a kondiparkoknál és kalandpályáknál magas maradt a kifogásolási arány.

A hatósági jelentés több mint 7200 szórakoztató és játszótéri eszköz ellenőrzéséről számolt be, de azok értékéről nem közöltek hivatalos adatot. A piaci árak alapján azonban az eszközpark becsült összértéke elérheti a 2 milliárd forintot.

Iparági kalkulációk (közbeszerzési adatbázisok, valamint fitneszparkokat forgalmazó cégek honlapjai) alapján:

Egy szabadtéri kondipark-eszköz átlagára: 250–800 ezer forint

Egy játszótéri eszköz ára: 100–600 ezer forint

Egy kalandpálya- vagy kötélpályaelem ára: akár 1–5 millió forint

A teljes eszközállomány darabszáma: 7275 darab (3737 sporteszköz + 3538 játszóeszköz)

Ha konzervatívan csak átlagosan 300 ezer forintos értékkel számolunk, az eszközpark összértéke:

körülbelül 2,18 milliárd forint.

A pontos érték nyilván az eszközök típusától, gyártójától és telepítésének idejétől is függ, de a nagyságrend jól érzékelteti, hogy nemcsak közbiztonsági, hanem gazdasági szempontból itt is indokoltnak tűnhet a szigorú fogyasztóvédelmi kontroll - még akkor is, ha a fogyasztóvédelem játszótereket bírságol.