India gazdasága a stabil növekedés jeleit mutatja, de 8 százalék feletti ütemben kell növekednie ahhoz, hogy elegendő munkahelyet teremtsen a világ legnépesebb országa számára – mondta Raghuram Rajan, az Indiai Központi Bank korábbi elnöke a Bloomberg beszámolója szerint.

„A népesség igényeit és a munkahelyek iránti igényt figyelembe véve 8-8,5 százalékos ütemben kellene haladnunk. A 6-6,5 százalékos gazdasági növekedés más országokhoz képest erős, de a munkahelyek iránti igényünkhöz képest szerintem még mindig kissé lassú, mert sok fiatalunk van, akiknek szükségük van a foglalkoztatásra” – mondta Rajan egy pekingi rendezvényen pénteken.

Miközben India növekedése meghaladja a többi nagy gazdaságét, az ország nem teremt elég munkahelyet az évente több millió újonnan belépő ember számára. A mumbai székhelyű Centre for Monitoring Indian Economy kutatóintézet szerint októberben 10 százalékra emelkedett a teljes munkanélküliségi ráta, ami több mint két éve a legmagasabb érték.

Az HSBC becslése szerint az országnak 70 millió új munkahelyet kell teremtenie a következő 10 évben, és a 7,5 százalékos növekedés mellett a munkahelyteremtési problémának csak a kétharmadát sikerül megoldani.

Modi egyszerre kampányol, és kezeli a munkanélküliséget

A magas munkanélküliség Narendra Modi miniszterelnök számára is aggodalomra ad okot, mivel a jövő évi választásokon harmadik hivatali ciklusára pályázik. Kormányának tisztviselői megpróbálják kezelni a problémát, és leveleket osztogatnak az év végéig egymillió kormányzati munkahely biztosítására tett ígéretük részeként.

Rajan szerint a nemzetnek képeznie kell a munkaerőt, hogy versenyezni tudjon más hatékony gyártó nemzetekkel, köztük Kínával és Vietnámmal. „India megpróbál feljebb lépni az értékláncban, és ennek már látjuk is a jeleit” – mondta az iPhone-alkatrészek gyártására utalva. Rajan azonban úgy látja azonban, hogy még hosszú út áll előttük a teljes mobiltelefon-gyártásig Indiában.

„Ami India növekedését illeti, a világjárványból kilábaltunk, és most végre stabil növekedést látunk. A növekedés motorja a magasabb infrastrukturális kormányzati kiadások, a mérlegek rendbetétele és a felső középosztály kereslete. Kína óriási innovációs előnnyel rendelkezik a chipgyártás terén, India még mindig nagyon le van maradva” – foglalta össze a lényeget a pénzügyi szakember.