„Bíróság elé kerül Orbánék hatvanpusztai műemlékrombolása” – jelentette be Facebook-oldalán Tordai Bence.
A független, korábban a Párbeszéd - A Zöldek Pártja frakciójához tartozó országgyűlési képviselő posztjában arról számolt be, hogy megkapta az idézéseket a tárgyalásokra.
Kapcsolódó
Eszerint
- október 27-én lesz az első tárgyalás a Székesfehérvári Járásbíróságon abban a perben, amit ő indított a Fejér Vármegyei Kormányhivatal ellen, mert az törvénytelenül megtagadta a közérdekű adatok kiadását Orbán Viktor hatvanpusztai birtokának építése ügyében.
- október 28-án pedig a Fővárosi Törvényszéken lesz tárgyalás ugyanebben az ügyben, csak akkor az Építési és Közlekedési Minisztérium jogi képviselőjével állnak majd szemben.
Tordai Bence azért fordult a hatóságokhoz, mert úgy véli, műemlékrombolás történt Orbán Viktor családjának hatvanpusztai birtokán, ahol egykor József nádor majorsága állt. Az ottani 200 éves, törvényileg védett műemléki épületegyüttest ugyanis az átalakítás során szerinte "ledózerolták."
A parlamenti képviselő ezért még áprilisban adatigényléssel kérte ki a Fejér Vármegyei Kormányhivataltól és az Építési és Közlekedési Minisztériumnak a Műemlékvédelemért és Kulturális Örökség Védelméért Felelős Helyettes Államtitkárságától a következő információkat:
- milyen hatósági döntések születtek a Hatvanpusztai majorsági épületegyüttes védettségével kapcsolatban – beleértve a védetté nyilvánítást, a védettségi fokozat módosítását vagy a nyilvántartásból való esetleges törlést,
- milyen engedélyek alapján végeztek felújítási, átalakítási, helyreállítási vagy bontási munkálatokat,
- készültek-e ezekhez kapcsolódó bontási tervek, műemléki dokumentációk, értékleltárak vagy örökségvédelmi hatástanulmányok,
- és milyen szakhatósági vélemények, állásfoglalások születtek az engedélyezési eljárások során.
Miután a kormányhivatal és a minisztérium Tordai szavaival élve "sablonszöveggel" megtagadta a választ, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a kezdeményezésére vizsgálatokat indított, most pedig a bíróságon folytatódik az ügy.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta