A gáztűzhelyek évente 40 000 európai ember halálát okozzák azzal, hogy szennyező anyagokat kerülnek a tüdőbe – derült ki egy jelentésből, amely arra is rámutat, hogy ez kétszer annyi halálos áldozatot követel, mint az autóbalesetek – írja a The Guardian. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ezeket a veszélyeket tudatosítani kell az emberekben.
„A probléma mértéke sokkal súlyosabb, mint gondoltuk" – mondta Juana María Delgado-Saborit, a tanulmány vezető szerzője, a spanyolországi Jaume I Egyetem környezet-egészségügyi kutatólaboratóriumának vezetője.
A kutatók évente 36 031 korai halálesetet tulajdonítottak a gáztűzhelyeknek az EU-ban, de becsléseik óvatosak, mert csak a nitrogén-dioxid egészségre gyakorolt hatásait vették figyelembe, más gázokét, például szén-monoxidét és benzolét nem.
Az EU-ban minden harmadik háztartásban gázzal főznek, ami az Egyesült Királyságban a háztartások 54 százaléka, Olaszországban, Hollandiában, Romániában és Magyarországon pedig több mint 60 százaléka. A tűzhelyek fosszilis gázt égetnek, és káros anyagokat bocsátanak ki, amelyek gyulladást okoznak a légutakban.
Az Európai Klíma Alapítvány által támogatott jelentés azokra a tavalyi kutatásokra épít, amelyek otthoni levegőminőséget mértek annak kiderítésére, hogy a gázzal történő főzés mennyivel növelte a beltéri levegő szennyezettségét.
Az eredmények összhangban vannak egy májusi, egyesült államokbeli tanulmánnyal, amely szerint a gáz- és propántűzhelyek évente 19 000 felnőtt halálát okozzák.
Az EU ebben a hónapban szigorította a kültéri levegő minőségére vonatkozó szabályokat, de nem állított fel szabványokat a beltéri levegő minőségére vonatkozóan.
Az Európai Közegészségügyi Szövetség (EPHA) sürgette a döntéshozókat, hogy fokozatosan szüntessék meg a gáztűzhelyeket, adjanak támogatást ahhoz, hogy tisztább tűzhelyekre tudjanak átállni az emberek, és tegyék kötelezővé a gyártóknak, hogy tüntessék fel a tűzhelyeken a szennyezési kockázatokat.
Az emberek részben persze megvédhetik magukat, ha kinyitják az ablakokat, és bekapcsolják az elszívó ventilátorokat.
Nyakunkon a tél: itt tartunk a felkészülésben
Az EU gáztárolói november elsejére meg fogják haladni a célértékben előirányzott százalékot. Erről itt olvashat többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából