Az élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági előírások betartása, a nyomonkövethetőség biztosítása és a megfelelő konyhatechnológia alkalmazása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos ellenőrzést rendelt el a gyrost árusító éttermekben és büfékben - tudatta a hatóság.
A gyrososok azért kapnak most fokozott figyelmet, mert az utóbbi időben több probléma is felmerült a gyros készítésével és árusításával kapcsolatban. Az NKFH és a kormányhivatalok ellenőrzéseiből kiderült, hogy
több esetben megszakadt a hűtési lánc, nem tudták megfelelően igazolni a hús eredetét, vagy gondok voltak a konyhák tisztaságával.
Az eddig lefolytatott hatósági ellenőrzések közel 70 százalékánál találtak kifogásolni valót az ellenőrök, 4 gyrost árusító büfé működését fel is függesztették.
A fogyasztóvédelmi hatóság ezért országos ellenőrzést rendelt el, hogy kiderüljön, a gyrost árusító vendéglátóegységek megfelelnek-e az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásoknak. Kiemelten figyelik az alapanyagok eredetét és nyomonkövethetőségét, a tárolási és hőkezelési hőmérsékletek betartását, valamint a konyhai folyamatokat, mint például a hús pácolását és nyársra húzását.
A vizsgálatok emellett érintik a dolgozók személyi higiéniáját, a munkaterületek tisztaságát, a fogyasztók allergénekről való tájékoztatását, valamint azt is, hogy a vendéglátók megtettek-e minden szükséges hatósági bejelentést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot