Az Ursula von der Leyen elnökölte Európai Bizottság üdvözölte annak a 18 uniós tagállamnak a jelentkezését, amely legalább 127 milliárd euró értékben kíván részesülni a májusban indított SAFE (Security Action for Europe) védelmi hitelprogramból – közölte a brüsszeli testület szerdán.
Ebből a katonai hiteltortából pedig az Orbán-kormány is részesülni óhajt majd.
800 milliárd eurós védelmi tervet izzít az Európai Unió
A tagállamok kormányainak közös uniós hitelfelvételt javasolt az Európai Bizottság elnöke, aki a védelmi célú kölcsönre közel 60 ezermilliárd forintnyi összeget szánna. Az Orbán-kormány eddig sem rajongott az ötletért, pedig Trump már kapacitálta erre a NATO-t is. Küszöbön a katonai unió? Továbbiak.A kezdeményezés célja, hogy
mintegy 150 milliárd eurónyi beruházást mozgósítson a közös uniós költségvetés által támogatott kedvezményes hitelek révén.
A program a tagállami védelmi kiadások gyors növelését hivatott elősegíteni az orosz fenyegetés, illetőleg a háború árnyékában.
A részt venni szándékozó országok a következők: Belgium, Bulgária, Csehország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Finnország és Magyarország.
A SAFE iránti erős érdeklődés, amely legalább 127 milliárd eurónyi potenciális védelmi beszerzést jelent, az EU egységét és ambícióját tükrözi a biztonság- és védelempolitikában
– fogalmazott Andrius Kubilius védelmi és űrügyi biztos, hozzáfűzve, „továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy támogassuk a tagállamokat az európai biztonság megerősítésében”.
Az MTI beszámolója alapján az uniós bizottság a tagállami érdeklődések alapján fel tudja mérni a várható keresletet, és felkészülhet a tőkepiaci forrásbevonásra. A SAFE programra a végleges hitelkérelmeket 2025. november 30-ig lehet benyújtani.
A tagállamok hitelkérelmei egybeesnek azzal, hogy a NATO európai tagjai – Donald Trump amerikai elnök nyomására – új, ambiciózus védelmi kiadási célokat vállaltak. A hágai NATO-csúcson júniusban elfogadott célkitűzés szerint 2035-ig a tagállamok GDP-jük 3,5 százalékát fordítják alapvető katonai kiadásokra, és további 1,5 százalékot általános biztonsági célokra.
A SAFE programon túl az EU a költségvetési szabályok lazításával is lehetőséget teremtett arra, hogy a tagállamok rugalmasabban növelhessék védelmi kiadásaikat.
Brutális tüdőlövést kaphat a magyar gazdaság a napokban
A NATO-tagállamok megállapodtak a védelmi kiadások GDP-arányosan 5 százalékra emeléséről, amelyről a héten a hágai csúcson döntenek véglegesen. Spanyolország kivételt kért és kapott az új cél alól. Orbán Viktor korábban azt nyilatkozta, a kiadások ilyen mértékű növelése „tüdőlövést” jelentene a magyar gazdaságnak. Részletek.Ismert, az EU történetének egyik legnagyobb védelmi beruházási programja indulhat el, amely az újrafegyverkezést, a közös beszerzéseket és a katonai együttműködés fokozását célozza. Az EU felfegyverezését célzó csomagjának egyik fontos része egy új uniós hitelfelvétel, amelynek összege akár 150 milliárd euróra is rúghat. Orbán Viktor korábban utalt arra, hogy a magyar jóváhagyás korántsem automatikus. Bár a miniszterelnök is megszavazta, mégis Brüsszelben olyan jogi megoldást kerestek – minősített többség az egyhangúság helyett –, amellyel Orbán-biztossá tennék az EU felfegyverzését célzó csomagot, beleértve a hitelfelvételt is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat