A második benyújtási szakasz csütörtöki zárásáig 65 kérelemben összesen 73,6 milliárd forint támogatást igényeltek a távfűtési rendszerek infrastruktúrájának fejlesztéséhez. A rendelkezésre álló 45 milliárd forintos keret kimerülése miatt a harmadik szakasz pénteki meghirdetése elmaradt, a felhívást a pályázatkezelő felfüggesztette – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A Jedlik Ányos Energetikai Program elsőként, júniusban megnyílt kiírása 25 milliárd forinttal az energiahatékonyság fokozását, 20 milliárd forinttal pedig a megújuló energia alapú hőforrások, hulladékhő hasznosítását és meglévő távhővezetékkel való összekapcsolásukat segíti. Egy pályázó minimum 20 millió, de maximum 1,5 milliárd forint támogatást igényelhet. A felső határhoz közeli vagy azt elérő igényt 24 kérelemben jeleztek a szolgáltatók – emlékeztetett a minisztérium.
Az Energiaügyi Minisztérium 2025 nyarán több mint 100 milliárd forint támogatást tett elérhetővé a távfűtés korszerűsítésére.
A távhőtermelők a Jedlik-program egy önálló kiírásában 51 milliárd forintot nyerhetnek el rendszereik zöldítésére. A társasházi lakóközösségek 5 milliárd forintos keretösszegű pályázaton kaphatnak 100 százalékos támogatást távolról leolvasható okosmérők telepítésére. A három felhívásra összesen 134 milliárd forintnyi igény érkezett már be, a tárca vizsgálja a többletforrás biztosításának lehetőségét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el