Az európai autógyártóknak még inkább le kell nyomniuk az elektromos autók előállítási költségeit, hogy versenyben maradjanak a jóval olcsóbban termelő kínai gyárakkal – írta meg az Infostart az idei Müncheni autószalonra hivatkozva.
Európa és a földrajzilag hozzá tartozó Nagy-Britannia hatalmas klímavállalásaival az elektromos autógyártás felé terelte a hazai autóipart. Csakhogy, a dízeles-benzines kocsikat sújtó különböző büntetőintézkedések ellenére a fogyasztók nem úgy kapkodják a 0-emissziós elektromos autókat (EV), mint számítottak rá. Az okok között van az autók magas ára és Kína, akik olcsó, fogyasztóbarát verziókat kínálnak.
Fel kell zárkóznunk a költségek terén, a kínaiak egy generációval korábban kezdték el az elektromos autók gyártását
– mondta Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója a Reutersnek.
Ferdinand Dudenhoeffer autóipari elemző szerint a kínaiak világbajnokok az akkumulátor-gyártásában, amelyek az ilyen kocsik költségének 40 százalékát is kitehetik.
Szerinte a Németországban letelepedő kínai akkumulátorgyártók hozzájárulnak az elektromos kocsik költségeinek csökkentéséhez és a politikusoknak gondoskodniuk kell arról, hogy „ne űzzék ki őket az országból ostoba stratégiákkal”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben