A Fehér Ház hétfőn nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök MRI-vizsgálatának eredményeit, amelyek az elnöki hivatal szóvivője szerint jó egészségi állapotról tanúskodnak.

Karoline Leavitt a Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elnök októberi rutin egészségügyi vizsgálatának keretében végezték el az MRI-ellenőrzést megelőző jelleggel.

Hozzátette, hogy az elnök korában a férfiaknál a szív- és érrendszeri, valamint a hastájékot érintő fokozott vizsgálatok egészségi haszonnal járnak.

A képalkotó vizsgálat célja, hogy bármilyen gondot időben észlelni lehessen - mutatott rá a szóvivő és hozzátette, hogy az elnök szív- és érrendszeri vizsgálata normál értékeket mutat.

Az elmúlt napokban az amerikai sajtóban több találgatás jelent meg Donald Trump elnök MRI-vizsgálatának céljairól, amelyekre reagálva a Fehér Ház az elnök orvosa által aláírt vizsgálati jelentést is elérhetővé tette.

Maga Trump korábban is nyitottnak tűnt arra, hogy nyilvánosságra hozza az MRI-vizsgálat eredményeit, bár állítása szerint nem tudja, testének melyik részét vizsgálták a procedúra során.  Kognitív tesztje pedig szavai szerint kitűnően sikerült.