Újabb, kábítószert szállító hajóra csapott le az Egyesült Államok déli térségéért felelős parancsnokság (SOUTHCOM), a légicsapásban három emberrel végeztek – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken. Trump a Truth Social közösségi portálon közzétett bejegyzésében arról tájékoztatott, a bandára – amely szerinte egy terroristaszervezettel állt kapcsolatban – nemzetközi vizeken csaptak le.
Hangsúlyozta:
a hajón lévő kábítószert az Egyesült Államokba szánták.
Donald Trump az utóbbi napokban több hasonló akcióról számolt be. Az elsőt szeptember 2-án hajtották végre a karibi térségben, az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy venezuelai hajó ellen. Nem sokkal később arról is hírt adott, hogy az amerikaiak három venezuelai „narkoterroristával" is végeztek.
Az amerikai hadsereg szeptemberben hadihajókat is küldött a Karib-tenger déli részére, valamint tíz F-35-ös vadászgépet vezényelt pénteken Puerto Ricóba a drogkartellek elleni fokozott küzdelem jegyében.
Trump kormánya emellett augusztus elején megduplázta a Washington által kábítószer-kereskedelemmel és bűnözői csoportokkal való kapcsolattartással vádolt Nicolás Maduro venezuelai elnök letartóztatásához vezető információért felajánlott jutalmat is – amely így 50 millió dollárra emelkedett. Trump többször hangoztatta, hogy a venezuelai államfő nem tesz elegendő intézkedést a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem érdekében.
Maduro ezzel szemben azt veti az Egyesült Államok szemére, hogy „katonai fenyegetéssel próbálja elérni a a fennálló rendszer leváltását".
A venezuelai elnök is beleszállt Trumpba, szerinte nincsenek droglaborok és kokaültetvények az országban
Nicolás Maduro azt ígérte, Venezuela hamarosan teljesen blokkolja a kábítószer-tranzitot a területén keresztül. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér