Klemens Hallmann (49) a Forbes magazin osztrák kiadása szerint tavaly a 39. legmódosabb osztráknak számított, de más gazdaglisták ennél előrébb, a 33-34. helyre sorolták a kifejezetten szerény körülmények közt felnőtt vállalkozót, aki már fiatalon elkezdett dolgozni különböző számítástechnikai cégeknél az iskola mellett. Első vállalkozását az egyetem alatt alapította, számítógép-alkatrészek importjával és exportjával foglalkozott, az ebből származó nyereségből vette meg aztán az első ingatlanját 19 évesen, majd megalapította a jelenleg is kizárólagos tulajdonában lévő Hallmann Corporate Groupot, amely alá számos cég tartozik, köztük a legfontosabb Hallmann Holding is, amelyet az ügyvezető személyes csődje nem érint. Ez az egyik legnagyobb osztrák vállalat, amely ingatlanok felújítására, fejlesztésére és értékesítésére specializálódott, valamint lakó- és kereskedelmi ingatlanok széles portfólióját birtokolja szerte az országban. 

A becsülhetően több mint 1,7 milliárd eurós vagyonnal rendelkező cégcsoport emellett jelentős befektetési portfólióval bír a pénzügyi szektorban és a filmgyártásban is – az üzletember számos film produceri feladatait is magára vállalta, fontos szereplővé vált így az osztrák filmiparban is.

De jelen van a sportban úgyszintén, mint a BC Hallmann Vienna kosárlabdacsapat alelnöke. Emellett szenvedélyes műgyűjtő is, a modern művészetek kedvelője: van például olyan nagyágyúktól is műalkotása, mint Andy Warhol vagy Damien Hirst. De luxusélete is muníciót szolgáltat időről-időre a sajtónak, nagy hír volt, amikor egy jótékonysági, környezetvédelmet támogató árverésen mindenki fölé licitálva 270 ezer euróért vitte el Arnold Schwarzenegger ritka Audemars Piguet karóráját. De címlapokra kívánkozott 2016-os velencei luxusesküvője is, amikor is elvette a 2007-es Germany’s Next Topmodel tévés vetélkedő nyertesét, Barbara Meier német topmodelt. A férjével két kislányt nevelő, ma már inkább a színészettel és műsorvezetéssel kacérkodó asszony a minap nyilatkozott a családot ért csődhelyzetről a német Gala magazinnak: „Sajnos már egy ideje látható, hogy az ingatlanszektor komoly kihívásokkal küzd. Ez az időszak csak még jobban összekovácsol minket.” 

Barbara Meier és Klemens Hallmann a Bécsi Operabálon (Wiener Opernball) 2017. február 23-án
Barbara Meier és Klemens Hallmann a Bécsi Operabálon (Wiener Opernball) 2017. február 23-án
Kép: Getty Images, Dominik Bindl

Szabadulna a villától és a kastélytól is

Áprilisban megrázta az osztrák piacot, hogy a Hallman-birodalom zászlóshajójának számító SÜBA AG fizetésképtelenséget jelentett a Bécsi Kereskedelmi Bíróságon. Az eladósodottság mértéke csillagászati összegre, 226 millió euróra, közel 90 milliárd forintra rúg, holott a cégvagyon jelenleg kevesebb mint 9 millió eurónyi. Hallmann két szcenáriót vázolt fel a hitelezőknek - amik közt ott van a Bank Austria, a Bayerische Landesbank, az Erste Bank és a Volksbank Wien is. Amennyiben felszámolást kérnek, nagyon rosszul járnak, mindössze 3,6 százalékos megtérülésre számíthatnak. Ellenben, ha engedik Hallmannak a halasztást és a részletfizetés, úgy két év alatt a pénzük 20 százalékát visszakapják majd. Nem meglepő, hogy a csődegyezségi terv már a nyáron jóvá lett ennek fényében hagyva.

Hallmann tavasszal is hasonlóan indokolta a kudarcot, a kamatemelések és a megnövekedett építési költségek miatt az ingatlanfejlesztő cég üzleti modellje már nem volt fenntartható. Saját személyénél is ilyesmivel érvelt a bíróságnak, azaz a tőke- és az ingatlanpiac feszültségei, valamint a finanszírozási környezet szerkezeti átalakulása miatt kényszerült erre a lépésre - egészen pontosan a „mérgező piaci környezet” kifejezést használta. Klemens Hallmann ezúttal is saját maga szeretné kezelésbe venni az ügyet, nem kíván csődgondnoki segítséget igénybe venni, bár erre a bíróság még nem bólintott rá. 

Hallmann személyesen 95 millió euróval tartozik 102 hitelezőjének, ebből azonban 2 nem hitt neki, hogy képes lesz úrrá lenni a helyzeten, ők kérték a hatósági beavatkozást. Hallmann magánvagyona kevesebb mint 6 millió euró, ami ingatlanokat és cégrészesedéseket foglal magában, csődegyezségi ajánlata szerint így két év leforgása alatt 30 százalékot térít majd meg a hitelezői pénzéből. 

Klemens Hallmann és Barbara Meier a müncheni Oktoberfesten 2024. szeptember 21-én
Klemens Hallmann és Barbara Meier a müncheni Oktoberfesten 2024. szeptember 21-én
Kép: Getty Images, Gisela Schober

A Krone osztrák napilap szerint a családi villa már eladósorba is kerülhetett, a földhivatali bejegyzés alapján jövő év elején lezárulhat a több millió eurós, 5000 négyzetméteres telken álló 1000 négyzetméteres ingatlan értékesítése. Hallmann feltehetőleg ebből a pénzből fizeti majd ki a medenceépítők, a kertészek, az építészek és építőmesterek, a villanyszerelők, valamint a fém- és üvegművesek munkáját is, akik beszüntették a munkavégzést az elmaradásokra hivatkozva. De a vállalkozó szabadulna egy alsó-ausztriai barokk kastély felétől is!

Újabb dominó dőlt el

Lapunk nem először foglalkozik a bécsi ingatlanspekulánsok ügyeivel, írtunk korábban a magyar származású René Benko Signa Groupjának csődjéről is, de egyedüli magyar sajtóorgánumként hírt adtunk pár hónapja az ifjú titán Lukas Neugebauer csődjéről úgyszintén. Benkot idén januárban végül is bilincsbe verve vitte el innsbrucki luxusvillájából a rendőrség, jelenleg is egy bécsi börtön vendégszeretetét élvezi, a nyáron meg is vádolták a felszámolóbiztos és a hatóságok megtévesztésével, feleségével együtt ugyanis megpróbálhatják elrejteni nagy értékű ingóságaikat, megkárosítva ezzel hitelezőiket. Hogy az egykor Kelet-Közép-Európa egyik legvagyonosabb emberének számító Benko válófélben lévő feleségének mi a szerepe az ügyben és miért találhatja magát az asszony is könnyűszerrel a vádlottak padján, az ebben a cikkben van részeletesen kifejtve.

Hallmannt sokan csak „Mini Benkónak” nevezik, az azonban különbség a feltehetőleg az évtized legnagyobb vállalati összeomlását produkáló tiroli üzletember több mint 1000 cégből álló birodalmától, hogy Hallmann cégcsoportja sokkal kisebb és stabilabb, valamint kevésbé csillogó – írja a Wiener Zockerl bécsi ingatlanügyekre szakosodott oknyomozó portál. Abban viszont hasonló, hogy a kíméletlen terjeszkedés, a merész pénzügyi játszmák és a „végsőkig büszkén viselt bécsi szerencsejátékos gén” indították el a lavinát. A szájt azzal vádolja mindhárom ismert üzletembert, hogy amit csináltak az nem pusztán ingatlanspekuláció volt, hanem a fehérgalléros bűnözés egy új, kifejezetten az osztrák fővárosra jellemző és ott elburjánzó fajtája, melyet kozmetikázott értékbecslések, egymást közti túlárazott adásvételek és mesterséges, a piactól elszakadt értéknövelések révén irdatlan összegű banki kölcsönök jellemeznek – a lap szerint ennek a fajta üzletmenetnek ékes példája a bécsi Festetics-palota csodás árnövekedése, az ingatlan ugyanis pár havonta meg tudta duplázni a vételárát, amikor e három vállalkozó adta-vette egymás közt.

Barbara Meier és Klemens Hallmann a 75. Bambi-díjátadón 2023. november 16-án Münchenben
Barbara Meier és Klemens Hallmann a 75. Bambi-díjátadón 2023. november 16-án Münchenben
Kép: Getty Images, Gisela Schober

A lap kiemeli továbbá, hogy mindhárom vállalkozó előszeretettel vetette be a családi magánalapítványokat, mint eszközöket a vagyon eltüntetésére, mivel ezek szinte érintethetetlenek a hatóságok számára. Hallmann ebben is szerényebb játékos, mint Benko, neki hálózata nincs, de azt mondják, a frissen létrehozott AIGIS H Privatstiftungra is érdemes lenne ránézni. Sokatmondó, hogy az aigis ógörög szó egyébként pajzsot, védelmet jelent.

A szerző luxusszakértő, az Index munkatársa.