Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése után a cseh vállalatok mérlegelhetik a gyártás áthelyezését Csehországból az Egyesült Államokba – jelentette ki Otto Danek, a Cseh Exportőrök Szövetségének alelnöke a CTK hírügynökségnek nyilatkozva. Szerinte a cégeknek az Egyesült Államokban alacsonyabbak lennének az energiakiadásai, csökkenne az adminisztratív teher és elkerülnék azokat a vámokat, amelyeknek bevezetését az új amerikai adminisztráció mérlegeli.
Csehország exportja az utóbbi időben mintegy 130 milliárd korona (2080 milliárd forint) évente. Otto Danek szerint a cseh és az európai vállalatok számára az energiaárak kulcsfontosságúak.
A villamosenergia az Egyesült Államokban már most többszörösen olcsóbb, mint az Európai Unióban és Csehországban. Az új államfő hivatalba lépésével ez a különbség várhatóan növekedni fog. Ez az európai és a csehországi gyártók versenyképességének további meggyengülését eredményezheti
– vélekedett a cseh cégek képviselője. Megjegyezte: a magas energiaárak következtében a cseh kohászat és az üvegipar már most komoly problémákkal küszködik. Az Európai Uniónak át kellene értékelnie a zöldpolitikáját, amely negatívan érinti az ipart, elsősorban az autógyártást – mutatott rá Otto Danek.
Az autóipar az USA-ba irányuló cseh kivitel legnagyobb részét képezi – jegyezte meg.
Donald Trump hatalomra jutásával az Egyesült Államokban várható a cégeket érintő adminisztráció csökkenése, míg az Európai Unióban a bürokrácia egyre terebélyesedik, ami az amerikai ipar versenyképességének erősödését jelentheti – fejtette ki Otto Danek.
Európát negatívan érinthetné az is, ha az Egyesült Államok növelné a kínai áruk vámját, mert ennek következtében több kínai áru érkezne az európai piacra – vélte a cseh vállalkozók képviselője.
Az EU hajlandó együttműködni az Egyesült Államokkal
Szöges ellentét látható az Európai Bizottság elnöke és a tegnap beiktatott, amerikai elnök elképzelései között. Míg Trump vámokkal és más intézkedésekkel akarja megregulázni az uniót, addig von der Leyen a közös út megtalálásának adott hangot a Davosi-i Világgazdasági Fórumon. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti
Trump vámjai elbuknak – a bíróság alkotmányellenesnek ítélte, indul a fellebbezés

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Nevetséges áron kínálnak lakóházat a Bakonyban

Baráti üzletembernél nyaralgatott a miniszterelnök, az ellenzék a fejét követeli
Miután mindent jól felforgatott, kiszállt Trump mellől Elon Musk

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Tízmilliárdokat költünk, míg az EU farvizén úszunk felfelé
