Az 2003-ban alapított BYD Auto az egymilliós darabszámot 2021 májusában érte el, ezt mindössze 18 hónap alatt sikerült megháromszorozni, az ötmilliós érték eléréséhez további kilenc hónap, a hétmillióhoz pedig már csupán újabb hét hónap kellett – ismertették. Az ünnepi példány, egy DENZA N7-es március 25-én gördült le a szerelősorról a cég jinani üzemében.
A rekorderedményt az tette lehetővé, hogy a vállalat termelési rendszere felöleli a teljes ellátási láncot, és nagysorozatú termelése hatékonyan, gazdaságosan működik
Kapcsolódó
– közölte a BYD PR Hungary az MTI-vel kedden.
A BYD 2023-ban gyorsan növelte piaci jelenlétét világszerte, a globális piac változásaira és kihívásaira proaktívan reagálva. Személyautóinak exportértékesítése ebben az évben 337 százalékkal bővült, elérte a 240 ezer darabot. Ezzel az eredménnyel az új energiákkal hajtott járművek (new energy vehicles - NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált autók vezető kínai exportőrévé vált. A márka személyautói már 64 országban kaphatók világszerte.
A vállalat jelentős energiákat fordít termelésének globalizálására is, új üzemek nyitásával Thaiföldön, Brazíliában, Üzbegisztánban és Magyarországon. A cég tavaly decemberben jelentette be, hogy Szegeden építi meg első európai üzemét, ahol elektromos autókat fog előállítani.
Korábbi közlése szerint a BYD tavaly 3,02 millió teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművet értékesített, ami 61,9 százalék növekedés 2022-höz képest. Az adózott eredménye 29-31 milliárd jüan (4-4,3 milliárd dollár) volt tavaly, 74-86 százalékkal meghaladta a 2022. évi 16,62 milliárd jüant.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben