A magyar piacon a legtöbb új autó alapára ma már meghaladja az 5 millió forintot. Ebben az árkategóriában leginkább a városi, belépő szintű modellek érhetők el újonnan, jellemzően minimális extrákkal, alapmotorral. Ugyanennyiért a használtautó-piacon már jól felszerelt, középkategóriás modellek közül válogathatunk - derül ki a Használtautó.hu felméréséből, amelyben összevetették, miként alakult a legkeresettebb modellek átlagára az új, illetve a használt autók piacán.
2024-ben még átlagosan 13 971 900 forintért választhattunk magunknak új autót, és 3 866 600 forinttal kellett számolnunk, ha használtan szerettünk volna vásárolni. Ezzel szemben idén már ugyanezek az adatok 14 505 900 és 4 088 900 forintra emelkedtek.
Ez 4-5 százalékos átlagos drágulást jelent az új és a használt autók piacán is.
Mindezt úgy, hogy közben a legkeresettebb használt autók esetében az átlagéletkor emelkedett, 14,5 évről 14,8 évre.

Általánosságban elmondható, hogy az új és használt autók piaca ismét drágulni kezdett - összegezte Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.
A három legnépszerűbb használt autó modell közül az Opel Astra ára ugyan mindössze 2 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, a Volkswagen Golf esetében pedig csupán 1,9 százalékos volt a növekedés, de
a magyarok egyik nagy kedvencének számító Suzuki Swift ára jelentősen, 11,8 százalékkal emelkedett.
A drágulás a szakértő szerint főként a tartósan erős keresletnek, valamint a gazdasági környezet változásának, vagyis az inflációnak és az árfolyam-ingadozásnak a következménye.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda